trükközött a borítékokkal

2018.03.01. 08:35

A gázszolgáltató munkatársának adta ki magát, így fosztott ki egy idős nőt Várpalotán

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat egy 45 éves kaposvári férfival szemben, aki 2016 májusában Várpalotán, a sértett lakásába bekéredzkedve károsított meg egy 81 éves asszonyt.

A vádirat szerint a férfi a délelőtti órákban jelent meg a belvárosi lakás lépcsőházában, s úgy tett, mintha az ott lévő gázórákat ellenőrizné. Az idős sértett eközben ért haza, s amikor a vádlott meglátta, közölte vele, hogy gázóracsere miatt őt is keresni fogja. 

A vádlott kifigyelte, hogy a sértett melyik lakásba megy be, majd azzal az ürüggyel, hogy a lépcsőházban nem tud írni, bekéredzkedett hozzá. A lakásban az asszonynak valótlanul már azt állította, hogy túlszámlázás miatt pénzt hozott, illetve gázórát cserél, melynek árát azonban neki kell kifizetnie, s ezért egy kétezer forintos bankjegyet kért tőle. 

Amikor a sértett a pénztárcájából elővette a vásárlásra szánt pénzét tartalmazó borítékot, a férfi közölte vele, hogy az abban lévő bankjegy nem megfelelő, és korábbi kibocsátású papírpénzre van szüksége. Ezzel elérte, hogy az idős asszony a szobában tartott, megtakarított pénzéhez menjen, amely a szekrényben, egy dobozban lévő másik borítékban volt. 

A vádlott eközben magához vette a sértett által korábban elővett és a konyhaasztalon hagyott, immáron üres borítékot, majd az asszonyt követve és annak figyelmetlenségét kihasználva a mintegy 750 ezer forintot tartalmazó borítékot az üres borítékra cserélte. 

A bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg, az ügyészség vádiratában a férfival szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!