a rózsaszín köd

2018.06.18. 15:00

Milliókat csalt ki szerelmétől a zirci nő

Visszaélt szerelme bizalmával az a nő, akit a bíróság jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt csalás miatt. Az okozott kár megközelítette a hatmillió forintot, amit vissza kell fizetnie.

Mátételki András

A büntetlen előéletű, zirci F. Nikoletta még 2010 tavaszán ismerkedett meg a veszprémi Balaton Pláza kaszinójában egy nős, vele hasonló korú férfivel, akivel később bizalmas kapcsolatba került. Két évvel később 100 ezer forintot kért tőle azzal, hogy rövidesen megadja az összeget, mivel nagybátyja rendszeresen támogatja. Biztosítékul a karóráját a férfinél hagyta. Ezt követő hónapokban is pumpolta az illetőt, többek között arra hivatkozott, hogy tartozást kell kiegyenlítenie, gyermeke fogorvosi kezelésére kell a pénz, illet tankönyvet vásárol. Az év nyaráig közel félmillió forintot kért barátjától.

Mivel a férfi bizalmába férkőzött, ezért újabb és újabb summákat tudott kicsalni tőle. Az indok más alkalommal az volt, hogy tartozik a kaszinóban, kiváltja a bizományiból az aranyait, törlesztenie kell a hiteltartozását. Később emelte a tétet azzal, hogy azt hazudta, ha nem adja meg a pénzt bizonyos embereknek, savat öntenek az arcára. Még egy erős ütőkártyát előhúzott a 34 éves nő, amikor avval zsarolta a nős férfit, hogy öngyilkos lesz, ha a rá nehezedő anyagi terheket nem tudja rendezni.

Kapcsolatuk alatt a vádlott havi rendszerességgel, vagy még sűrűbben kért 50 és 100 ezer forint körüli összegeket, amit készpénzben kapott meg, vagy utalással a bankszámlájára. Amikor 2013 június végén szakítottak, még akkor is kért kölcsön a sértettől, illetve többször feltöltette vele a telefonkártyáját. A férfi 2012 január eleje és november vége között az egyik banktól összesen 1,7 millió forint készpénzt vett fel, majd 2013 január és június között 2,4 milliót kért ki. Egy másik pénzintézetnél vezetett számláját 933 ezer forinttal apasztotta. Felesége bankszámláját is megcsapolta: közel egymillió forintot vett fel onnan. Amikor már elfogyott a kaszinóból származó nyereménye, rokonaihoz, barátaihoz fordult, hogy adjanak neki kölcsön, amit tovább adott a barátnőjének. Két év leforgása alatt a nőhöz 5,7 millió forint vándorolt, amit saját magára költött.

A Veszprémi Járásbíróság jelentős kárt okozó, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett csalás bűntette miatt F. Nikolettát két év börtönnel sújtotta, amit három évre felfüggesztettek. Ugyanakkor kötelezték, hogy 60 napon belül fizesse meg a férfinek az 5,7 millió forintot, az államnak fizessen eljárási illeték címén 344 ezer forintot, továbbá egyenlítse ki a bűnügyi költséget, a 85 ezer forintot.

A törvényszék helyben hagyta a döntést.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában