mentés és favágás

2018.11.17. 14:00

Inotán mérték össze tudásukat megyénk tűzoltói

Szakmai versenyen mérették meg magukat a napokban Veszprém megye hivatásos tűzoltói.

Fotós: Csondor Henrietta/katasztrófavédelem

A leggyakrabban előforduló, élethez hasonló káresemények szimulációi között szerepelt füsttel telített helyiségből való mentés, közúti balesetben megsérült és elhunyt személyek mentése, illetve kiemelése, de a versenyző csapatoknak vezetéstechnikai összecsapáson és faszeletelésen is helyt kellett állniuk – olvasható a katasztrófavédelem honlapján.

Fotó: Csondor Henrietta/katasztrófavédelem

A versenyt az inotai hőerőmű területén rendezték. A rendezvényt reggel nyolc órakor Csillag István tűzoltó alezredes, megbízott igazgatóhelyettes nyitotta meg, majd a versennyel kapcsolatos tudnivalókról, a versenyszámokról és a feltételekről Kovács Péter tűzoltó alezredes, megyei tűzoltósági főfelügyelő tartott technikai eligazítást a résztvevőknek.

A csapatoknak először írásbeli tesztkérdések helyes megválaszolásával kellett számot adni elméleti tudásukról, majd favágáson, tesztvezetésen, frontális közúti balesetnek szimulált eseménynél és tűzoltási feladatban kellett bizonyítani felkészültségüket, rátermettségüket.

Fotó: Csondor Henrietta/katasztrófavédelem

Az egész napos verseny után Dányi Béla tűzoltó dandártábornok, megyei igazgató adta át a csapat- és egyéni dobogósok díjait: a serlegeket, érmeket és okleveleket. A csapatok együttes szereplése mellett számított az egyéni eredmény is több kategóriában.

A versenyen gépjárművezető kategóriában díjazottak:

Józsa Balázs c. tűzoltó főtörzsőrmester (Balatonfűzfői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)

Osváth István c. tűzoltó főtörzsőrmester (Veszprémi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)

Istenes László c. tűzoltó főtörzsőrmester (Pápai Hivatásos Tűzoltó-paracsnokság)

Az egész napi teljesítményük alapján a legjobb irányítók:

Bognár Csaba Géza tűzoltó százados (Veszprémi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)

Visi Ferenc Ágoston tűzoltó főhadnagy (Ajkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)

Gscheidt Tamás Róbert tűzoltó főhadnagy (Badacsonytomaji Hivatásos Tűzoltóparancsnokság)

Fotó: Csondor Henrietta/katasztrófavédelem

Díjat vehettek át a legjobb beosztott tűzoltók is:

Sümegi László tűzoltó őrmester (Veszprémi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)

Nagy Miklós tűzoltó őrmester (Veszprémi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)

Molnár Ádám Zsolt tűzoltó őrmester (Ajkai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság)

Csapatban legjobban teljesített:

Veszprémi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Balatonfűzfői Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Badacsonytomaji Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!