munkahelyi konfliktus

2019.06.01. 11:21

Airsoft fegyverrel fenyegetőzött egy dolgozó az egyik veszprémi gyárban

Információink szerint pénteken este műszakváltás előtt egy dolgozó fegyvernek látszó tárggyal fenyegetőzött az egyik veszprémi gyárban.

Kovács Erika

Megkérdeztük a gyár vezetőjét, aki elmondta, hogy értesítették a rendőrséget, akik pillanatok alatt a helyszínre érkeztek, kiürítették az üzemet és elfogták a férfit. Műszakváltásra a helyzet már rendeződött, az élet visszatért a rendes kerékvágásba.

Időközben a rendőrség honlapján közleményt adott ki a történtekről. Eszerint a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység Irányítási Központjába 2019. május 31-én 21 óra 3 perckor érkezett bejelentés egy veszprémi üzemből arról, hogy egy férfi munkahelyi konfliktus miatt fenyegetőzik, majd ezt nyomatékosítva a nála lévő fegyvert megmutatta egyik kollégájának.

A Veszprémi Rendőrkapitányság rendőrei nagy erőkkel vonultak a helyszínre, ahol az adatgyűjtést követően megkezdték a gyár üzemeinek kiürítését. Közben azonosították a lehetséges elkövetőt, akit a rendőrök 21 óra 43 perckor az egyik gyáregységből kilépve felismertek. Felszólították, hogy adja át magát a hatóság munkatársainak, melynek a férfi ellenállás nélkül eleget tett.

Az időközben értesített Terrorelhárítási Központ munkatársainak intézkedése a helyszínen nem vált szükségessé, ezért ott meg sem jelentek. Az eset kapcsán személyi sérülés nem történt. A rendőrök az elkövető hátizsákjában – melyet a munkaállomásánál hagyott – kettő, nem lőfegyvernek minősülő airsoft fegyvert találtak, melyet lefoglaltak.

Ellene – őrizetbe vétele mellett – felfegyverkezve elkövetett garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon.

Borítóképünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!