bíróság

2019.07.11. 07:00

Elítélték a pofozkodó somlóvásárhelyi plébánost

A plébános akkora pofont kevert le egy pedagógusnak, hogy az a földre esett. Korábban egy gyereket is megütött, a bíróság közérdekű munkára és pénzbüntetésre ítélte.

Mátételki András

K. T. Gellért plébános hittanórán észrevette, hogy az egyik diák feljegyzést ír róla, s elvette tőle a füzetet. A diákok a tanáriban elpanaszolták, hogy a pap elvette tőlük az írást. Ekkor megjelent a vádlott, és szóváltásba keveredett az igazgatóhelyettessel.

Az oktatási intézmény vezetője behívta mindkettőjüket az irodába, ahol a tanárnő meg akarta mutatni a diákjaitól kapott korábbi feljegyzéseket a pap viselkedésével kapcsolatban. Az 56 éves K. T. Gellért az egyik ilyen papírt kikapta az asszony kezéből, majd úgy állkapcson ütötte haragosát, hogy az elterült a földön. A tanárnő arczúzódása nyolc napon belül gyógyult.

Az ajkai bíróság ezt az ügyet egy korábbival egyesítette. Az ítélet indoklása szerint K. T. Gellért 2016. november 22-én hittanóráján az egyik gyerek trágár kijelentést tett. A plébános a diákot a folyosóra küldte, ahol az meghallotta, hogy róla is szó van a többiek előtt, ezért benyitott a terembe, s durván bekiabált. Erre a vádlott többször arcon ütötte a fiatalt, akinek vérezni kezdett a szája.

Az Ajkai Járásbíróság kétrendbeli testi sértés vétsége miatt, halmazati büntetésül, 60 óra közérdekű munkára ítélte a somlóvásárhelyi plébánost, s 120 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta. A döntés jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!