többszörös visszaesők

2020.02.11. 16:00

Pápai üzletből és vendéglátóhelyekről is lopott a megvádolt pár

A Pápai Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat egy 37 éves nővel és egy 31 éves férfival szemben, akik 2018 őszén Pápán és Mosonmagyaróváron követtek el bolti, illetve éttermi lopásokat.

Veszprém Megyei Főügyészség

Fotó: pixabay.hu

A vádirat szerint a győri illetőségű nő 2018. szeptember közepén Pápán járt, amikor az egyik belvárosi divatüzlet elé reklámcéllal kihelyezett próbababáról egy közel 10 000 forint értékű műbőr kabátot lopott. Alig két héttel később a vádlott mosonmagyaróvári társával együtt már az annak lakóhelyén lévő egyik áruházban követett el bűncselekményt. A férfi az üzletben magához vett egy hűtőtáskát, és kosár, illetve bevásárlókocsi helyett ebbe rakta a különböző árucikkeket. Ezt követően a nő a pénztáron át fizetés nélkül távozott, míg társa, kezében a mintegy 17 000 forint értékű árut tartalmazó táskával az üzlet bejáratánál lévő lengőkapu alatt kibújt, és a csak kívülről nyitható bejárat ajtóhoz ment, amelyet társa kívülről kinyitott neki. A biztonsági őr azonban észrevette a vádlottakat, és rászólt a férfira, aki erre a táskát letette, majd elfutott az üzletből.

A pár 2018. november közepén egy mosonmagyaróvári étterembe ment be, ahol a férfi a pulton átnyúlva, a fiókból kivett 22 000 forintot. Az étterem alkalmazottja ezt észlelve rászólt a vádlottra, és kilépett hozzá a pult mögül. A férfi ekkor szétnyitotta a kabátját, melyből az eltulajdonított pénzből származó 2000 forint esett ki. Miközben az alkalmazott a pénzt visszavette a vádlottól, annak társa további lopással próbálkozott, és a pulton átnyúlva egy másik fiókban kutatott, ahol azonban nem talált semmit. A két vádlott másnap reggel Pápán, a vasútállomás közelében lévő büfébe tért be, ahol az egyik asztalnál foglaltak helyet. Kihasználva, hogy a mellettük ülő vendég pénztárcáját rövid időre őrizetlenül az asztalon hagyta, az elkövetők az asztalhoz mentek, és a tárcából kivettek 17 000 forintot, majd távoztak az üzletből.

A Pápai Járási Ügyészség vádiratában a nővel szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés, míg a többszörös visszaesőnek minősülő társával szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyben ítélkező Pápai Járásbíróságnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában