a vakszerencsén múlt a közutas élete

2020.05.13. 10:07

Durva balesetet rögzítettek Városlőd közelében (videó)

Vakszerencséje volt egy közutas dolgozónak Városlődnél, amikor egy autóról lezuhant, nagyméretű fűrész nem találta el a minap, derült ki a közutas cég tájékoztatójából.

Kovács Erika

Kézi forgalomirányítás mellett géppel kaszálta a 8-as számú főút melletti területet a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ajkai mérnöksége Városlődnél május 9-én, pénteken. Ez a szakasz nehezebben belátható, ezért kétlépcsős forgalomkorlátozást építettek ki, ahol kézi irányítással, váltakozó forgalomirányítás mellett biztosították a kaszálógépet a szakemberek. A szabályosan megálló autóba a mögötte lévő kisteherautó becsapódott, az autó utánfutójáról a gatter fűrész lerepült, és csak a szerencsén múlt, hogy a fűrészlap és a többi alkatrész nem találta el a mérnökségi forgalomirányító embert, aki kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A kis híján tragédiával végződő balesetről fedélzeti kamerás felvétel készült:

Kucsera Katalin megyei rendőrségi sajtóreferens a történtekről elmondta, az autókban senki nem sérült meg. Mindkét járművet nők vezették, és nem volt utasuk. A rendőrök félpályás útlezárás mellett helyszíneltek, a baleset körülményeit a Veszprémi Rendőrkapitányság vizsgálja. Úgy tudjuk, nagy torlódás alakult ki a környéken.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!