Lipp Adrienn birtokán tettek látogatást

2020.08.18. 16:00

Mondjanak nemet, ha cigarettával vagy alkohollal kínálják őket – Bűnmegelőzési kirándulás Úrkúton

A Veszprém megyei rendőrök gyerekeknek szervezték a prevenciós programot.

Forrás: police.hu

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával, új komplex bűnmegelőzési projektet valósít meg Út a biztonsághoz II. elnevezéssel, amely a fiatalok, az idősek, a hazai és külföldi turisták biztonságának növelését célozza meg – írja a police.hu. E program keretén belül a lakásotthonok fiataljai számára Zene az kell címmel új program is indult. Célja, hogy alternatívát kínáljon a gyermekvédelmi intézményekben nevelkedő, körülményeik miatt fokozottan hátrányos helyzetű és kiemelten veszélyeztetett fiatalok hasznos szabadidő-eltöltéséhez.

A program egyik elemeként 2020. augusztus 17-én a bakonyoszlopi lakásotthon lakói Lipp Adrienn világmárka-nagykövet, lovas-vadász, szépségkirálynő úrkúti birtokán tehettek látogatást.

A kirándulás során a gyermekek megnézhették a területen élő vadállományt, valamint a birtokon lévő háziállatokat. Lipp Adrienn ezt követően a gyermekeknek mesélt afrikai és szibériai vadászatairól is. Élményeit prevenciós célzattal adta elő, melynek során a fiatalok felfedezhették azon képességeiket és készségeiket, amelyek hozzájárulnak önismeretük, pozitív önképük fejlesztéséhez, emellett pedig alternatívát is kínálhatnak számukra a szabadidő hasznos eltöltéséhez.

Lipp Adrienn mesélt a gyermekeknek az afrikai és szibériai vadászatairól is. Fotó: police.hu

A Bűnmegelőzési Osztály jelenlévő szakemberei kötetlen beszélgetés keretében adtak hasznos áldozatvédelmi tanácsokat a mintegy húsz fiatal számára, illetve válaszoltak a kérdéseikre.

A megelőzési előadók többek között az alábbi hasznos tanácsokat adták a diákoknak:

  • Ha utcán idegenek szólítják meg és személyes adataikról, lakcímükről kérdezik őket, ne válaszoljanak nekik!
  • Mondjanak nemet, ha cigarettával vagy alkohollal kínálják őket, még akkor is, ha azt a barátjuk teszi!
  • Baj esetén azonnal hívjanak segítséget!
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!