Zakatolt a számlagyár

2021.01.04. 11:00

Csaknem másfél milliárd forint áfát csaltak el öt év alatt

Nyolc vádlottat ítélt jogerősen letöltendő szabadságvesztésre a bíróság abban az ügyben, amelynek résztvevői közel másfél milliárd forint áfát csaltak el öt év alatt.

Marton Attila

Bontott sertés- és marhahúst, bőrös félsertést „vásároltak” papíron különböző vállalkozásoktól

Forrás: Shutterstock

Az ügy elsőrendű vádlottja az ötvenegy éves, hentes végzettségű Cs. Attila volt, aki 2009 tavaszától 2015 közepéig értékesített több húsipari vállalkozásnak élő sertést és bőrös félsertést különböző, kezdetben Bakonyszentkirályra bejegyzett cégek nevében.

A trükk ugyanaz volt: Cs. Attila általában Szlovákiából szerzett be nettó áron sertéseket, az értékesítésük után fizetendő általános forgalmi adót azonban más gazdasági társaságoktól befogadott valótlan tartalmú számlákkal csökkentette. Az ügy további tizenhat vádlottja a csalássorozatban részt vevő gazdasági társaságnak volt az alapítója vagy vezetője az ország különböző részeiből, például Tatáról, Tatabányáról, Kisbérről, Székesfehérvárról és Heves megyei településekről. Ezek a vádlottak fiktív számlákat állítottak ki vagy a számlák kibocsátásához nyújtottak segítséget Cs. Attilának.

Az elsőrendű vádlott a húsipari társaságoknak végzett tényleges értékesítések után fizetendő áfát 2010 és 2013 között tizenöt cégtől befogadott fiktív számlákkal csökkentette. A bizonylatok szerint Cs. Szentkirály-Trade Kft. nevű cége bontott sertés- és marhahúst, bőrös félsertést „vásárolt” a vállalkozásoktól, amelyek után levonta az áfát, vagyis csökkentette cége fizetendő áfakötelezettségét. Csakhogy a gazdasági események a valóságban nem történtek meg: az egyes cégektől több tízmillió forint értékben fogadott be fiktív számlákat.

A csalássorozat második felében, 2013-tól már a szlovákiai gazdasági partner és Cs. cége közé – amelyek között tényleges értékesítés történt – iktattak be cégeket azért, hogy azok bruttó áron számlázzanak tovább a Szentkirály-Trade Kft.-nek, jogosulatlan adóelőnyhöz juttatva Cs. cégét. A fiktív számlák áfatartalmával ezekben az esetekben is adófizetési kötelezettségét csökkentette az elsőrendű vádlott. Cs. 2013 április végén a Szentkirály-Trade Kft.-t megszüntette, és egy másik cég, a Fuxy-Trade Kft. keretei között folytatta tevékenységét. A húst szlovákiai partnertől szerezte be, majd a feldolgozott sertést hazai kis- és nagykereskedőknek értékesítette, közbeiktatva bizonyos alvócégeket.

Bontott sertés- és marhahúst, bőrös félsertést „vásároltak” papíron különböző vállalkozásoktól Fotó: Shutterstock

Jellemző, hogy a fiktív számlát kibocsátó cégek általában csak papíron léteztek, gazdasági tevékenységet nem folytattak, sőt, a csalássorozat első éveiben bevont cégek tevékenységi körébe a húskereskedelem nem is tartozott bele. Ha a számlázási láncolatban részt vevő egyik cég adószámát az adóhatóság törölte, bevontak helyette egy másik gazdasági társaságot, amely tevékenységet nem végzett, a fiktív számlákat viszont rendületlenül kibocsátotta. Az állami költségvetés adóbevételét Cs. Attila 2010 elejétől 2015 végéig összesen közel 1,5 milliárd forinttal csökkentette.

Az ügyben első fokon a Veszprémi Törvényszék 17 vádlottat ítélt el 2019 decemberében, a csalás nyolc résztvevőjét letöltendő szabadságvesztésre. Az elsőrendű vádlottat hét év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte költségvetési csalás bűntette, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége, számvitel rendje megsértése bűntette miatt. További hét vádlottat ítéltek 20–56 hónap letöltendő szabadságvesztésre bűnsegédként folytatólagosan elkövetett adócsalás vagy költségvetési csalás bűntettéért, vagy bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségéért. A törvényszék Cs. Attilával szemben 3,5 millió forint, míg további kilenc vádlottal szemben 48 ezer–1,8 millió forint közötti értékben rendelt el vagyon­elkobzást. Az elsőfokú bíróság emellett a perköltségből közel tízmillió forint megfizetésére kötelezte Cs. Attilát.

A másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla annyiban változtatott az elsőfokú ítéleten, hogy három vádlott esetében enyhítette a szabadságvesztés időtartamát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!