Állatkínzás Pápa környékén – a 45 éves férfi fához kötötte az anyakutyát, annak hét kölykét sorsára hagyta az erdőben

Az egyik Pápa környéki faluban élő elkövető nem akarta eltartani a kutyáját és annak 4-5 hetes kölykeit, ezért az erdőben kitette őket.

veol.hu

Fotó: Pixabay

A Veszprém Megyei Főügyészség ebtartástól eltiltás érdekében perli azt a 45 éves férfit, aki 2020 áprilisában anyakutyáját és annak hét kölykét a lakóhelyéhez közeli erdőbe vitte, majd sorsára hagyta. Az egyik Pápa környéki faluban élő elkövető nem akarta eltartani a kutyáját és annak 4-5 hetes kölykeit, ezért az erdőben kitette őket. Azért, hogy az anyakutya ne tudjon visszatérni a házához, pórázzal egy fához kötötte, majd víz és élelem hátrahagyása nélkül távozott.

A pápai állatvédők már aznap délután telefonos bejelentést kaptak az elhagyott kutyákról, és az időközben pórázát elrágó anyaállatot, valamint kölykeit begyűjtötték, majd a kutyákat egy Vas megyei állatvédő egyesületnél helyezték el.

A Pápai Járásbíróság a másodfokon jogerőre emelkedett ítéletével a férfi bűnösségét megállapította az állatkínzás vétségében, melyet követően az ügyészség élve azzal a jogával, hogy az állatok kíméletére és védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése esetén a tevékenységtől való eltiltás iránt keresetet indítson, 3 évre kérte a férfi ebtartástól történő eltiltását, mivel nem mutatott az állattartással járó felelősségtudatot, felelőtlen, közönyös, az állatvédelmi szabályokat súlyosan sértő magatartást tanúsított, amely akár arra is alkalmas lett volna, hogy a kutyák pusztulásához vezessen.

Kiemelt képünk illusztráció

 

Kapcsolódó cikkeink:

[embed]https://www.veol.hu/orszag-vilag/a-kormany-celja-hogy-a-magyar-allatvedelem-ot-even-belul-europa-elvonalaba-tartozzon-4433809/[/embed]

[embed]https://www.veol.hu/orszag-vilag/tobb-mint-szazezren-toltottek-ki-a-kormany-allatvedelemrol-szolo-kerdoivet-video-4409371/[/embed]

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!