Két nyerges vontató karambolozott Kolontárnál (frissítve)

Összeütközött két kamion Ajka és Kolontár között hétfőn, közölte érdeklődésünkre Aradi-Pogány Virág megyei rendőrségi sajtószóvivő.

Kovács Erika

A középkorú férfi saját lábán sétált be az orvoshoz, feltehetőleg több napos infarktus panaszai miatt

A baleset részleteiről megtudtuk, az ütközés egy kanyarban történt, amikor megcsúszott az egyik jármű rakománya a vizes úton, ami aztán nekicsapódott a másik kamion fülkéjének. A helyszínelés idejére lezárták az utat, a forgalmat mindkét oldalon visszafordították, mert terelésre nem volt lehetőség. Később félpályán, rendőri irányítás mellett közeledtek a járművek.

Információnk szerint mindkét kamionban a sofőr tartózkodott. Az a férfi, akinek nekicsapódott a rakomány, könnyebben megsérült, ezért kórházba szállította mentőszolgálat.

Csondor Henrietta megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől megtudtuk, mindegyik kamion száraz szennyvíziszapot szállított, az egyik járművet a veszprémi hivatásos tűzoltók darujával vontatták vissza az útra, amelynek felfeszítették az ajtaját, mert csak így tudták kiemelni a sofőrt a roncsból az ajkai tűzoltók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!