Akadályozta a végrehajtást, a bankok áldozatának tartja magát a férfi

Bírósági végrehajtóra támadt egy férfi, akit emiatt rács mögé küldtek.

Mátételki András

Az ötvenkét éves férfit már többször elítélték, többek között sikkasztásért, garázdaságért, zaklatásért. Még 2018 júliusában trágár szavakat mondott annak a két rendőrnek, akik felelősségre vonták közúti szabálysértés miatt.

Az év augusztus elején végrehajtás miatt a vádlott családi házánál megjelentek a végrehajtók, valamint más hivatalos személyek. A férfi és édesanyja megkérdőjelezte az eljárás jogszerűségét, illetve a hatósági határozat valódiságát. Eléggé feszült volt a hangulat, mert az önálló bírósági végrehajtót és helyettesét a vádlott akadályozta a munkájában, a rendőröket pedig becsületsértő módon szidalmazta. A férfi a ház udvarában a helyettes végrehajtó elé lépett, majd ökölbe szorított kézzel kis-közepes erővel meglökte az illetőt a mellkasán, aki ugyan elvesztette az egyensúlyát, de nem esett el. A rendőrök azonnal megbilincselték az agresszív férfit, majd pedig édesanyjával együtt előállították a rendőrségre.

A férfi a bíróságon nem tett egybefüggő nyilatkozatot, így csak következtetni lehetett arra, hogy nem tartja magát bűnösnek, meggyőződése szerint a bankok áldozata lett. Hozzátette: véleménye szerint joga volt az önvédelemhez, ahhoz, hogy megvédje saját és családja vagyonát.

A Tapolcai Járásbíróság hivatalos személy elleni erőszak bűntette és hétrendbeli becsületsértés vétsége miatt három és fél év börtönre ítélte a nőtlen férfit. A törvényszék jelentősen csökkentett a büntetés mértékén: a vádlottnak egy év tíz hónapot kell rács mögött töltenie.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!