végignézte

2021.06.29. 07:00

Megszólalt egy szemtanú, a majdnem tragédiával végződő 8-as úti előzésről

Oldalunk is beszámolt arról a vérfagyasztó videóról, amin egy újabb eszetlen, záróvonalas előzés látható a 8-as főúton, a csehbányai elágazás előtt.

Kovács Erika

A videón látható, hogy egy Veszprém felől közlekedő sötét színű autó átlépi a záróvonalat, amikor megelőz egy motorost. Az autó sofőrje valószínűleg elvesztette uralmát a jármű felett, mert átment és cikázott a szemközti két sávban, illetve nagy port kavarva a padkának is nekiment, miközben így száguldott el több autó mellett. Az, hogy nem történt baleset nagymértékben annak köszönhető, hogy a felfelé jövő autók úgy manővereztek, hogy elkerüljék az ütközést.

https://www.veol.hu/eletstilus/helyi-eletstilus/hajszalon-mult-az-ujabb-halalos-baleset-a-8-ason-video-4792148/

-Már a gumik állásából is láttam, hogy nem tudja uralni az autót a sofőr – idézi fel a hajmeresztő jelenetet Cseke Róbert, aki Ajka irányából haladt felfelé a záróvonalas emelkedőn. Róbert hirtelen nyomott egy erős gázfröccsöt az autóján, hogy kikerülte az ütközést, ami szerencsére sikerült is neki. Úgy gondolja ha ezt nem teszi, valószínűleg nekicsapódik a járműnek. A visszapillantó tükörben még látta, hogy a többi autóssal a frontális ütközés csak néhány centin múlhatott. Róbert azt mondta, szerencsére nem ijedt meg, hanem a nagyobb rutinja miatt – jelenleg kamion KRESZ vizsga előtt áll – gyorsan uralni tudta a helyzetet.

–Azonnal elvenném a jogosítványát az illetőnek, aki így veszélyezteti a közlekedést, mások életét – mondta a fiatalember. Megjegyezte, egy sebességmérő VÉDA kapu valószínűleg javíthatna a szakasz biztonságán. Elmondta, hogy az eset után egy nappal egy terepjáró közlekedett hasonlóképpen a szakaszon, aki csak a Pápa felé vezető elágazásnál tudott visszatérni az Ajka felé tartó sávba. Addig a sok kamion miatt csak a túloldalon, a szemközti sávban, a forgalommal szemben közlekedett.

Az említett szakaszon sajnos történt már tragikus baleset. Tavaly szeptemberben meghalt egy 55 éves ajkai nő és egy 31 éves veszprémi férfi. Hárman életveszélyesen, ketten könnyebben megsérültek. Az egyik életveszélyes sérült később a kórházban elhunyt.

https://www.veol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/halalos-baleset-varoslodnel-ketten-meghaltak-oten-megserultek-4065227/?fbclid=IwAR1WHEjL8guWMgiVix9XBR17o7ppCOjeZ7UP24huhhhOdN0nUGu8_cybrvg

Szemtanúkat keres a rendőrség

Nyomoz az Ajkai Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntett miatt ismeretlen tettes ellen – közölte az eset apropóján Csizmadiáné Kucsera Katalin megyei rendőrségi sajtószóvivő. Hozzátette: június utolsó hétvégéjén az egyik videómegosztó portálra felkerült egy videó, melyen felismerhető, hogy egy motorost megelőz egy szürke színű, Audi A6 típusú személygépkocsi a 8-as számú főút 74. kilométerszelvényében, Városlőd külterületén, Veszprém irányából Ajka-Bakonygyepes irányába. A felvételből látszik, hogy az Audi több, vele szemben szabályosan közlekedő autóst veszélyeztet előzésével és manőverezésével. A rendőrség várja a motor vezetőjének jelentkezését, aki a felvételt rögzítette, illetve szemtanúk jelentkezését, akik az esetet látták, felvételt készítettek, információval rendelkeznek. Jelentkezhetnek az Ajkai Rendőrkapitányságon, a 06-88-500-990-es telefonszámon, névtelenül 06-80-555-111-es zöldszámon, valamint a 112-es segélyhívón.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!