Összesen tíz év börtönt kaptak

2021.07.09. 14:00

Örömlányok fosztották ki a 94 éves füredi férfit

Több mint tízmilliós kárt okoztak egy idős férfinek az örömlányok. Nem jogerősen több év börtönre ítélték őket.

Mátételki András

Az ítélet szerint 2016 őszén az akkor 94 éves füredi férfi az interneten talált rá a 23 éves berhidai nőre, akivel szexuális kapcsolatba került.

A vádlott alkalmanként 70 ezer forintot kapott, ám neki ez sem volt elég, fél évvel később ellopta a „szerelmes” férfitól a 700 ezer és a 150 ezer forintot érő karóráját, valamint egymillió forint készpénzét.

Később a vádlott bevonta egyik barátnőjét is a bűncselekménybe, aki talált a lakásban ötmillió forintot. Ez utóbbi nő több részletben ellopta a becsapott férfi ezüst étkészletének több darabját, amelyeket a székesfehérvári és az egyik veszprémi zálogházban adott le.

A történetben szerepelt egy harmadik, 18 éves lány is, aki a szexen túl igencsak megdézsmálta a rászedett férfiú értékeit. Az ezüsttárgyakon kívül szívesen vett magához értékes herendi szobrokat is – ezzel 1,2 milliós kárt okozott. Újabb pénzeket azzal a mesével csalt ki, hogy majd visszaszerzi az ezüstöket. Még 2018 nyarán azt hazudta az illetőnek, hogy a csopaki buszmegállóban várja egy fiatal, csinos lány. Míg alkalmi partnere távol volt, a vádlott átkutatta a lakást, ahol az egyik asztalfiókban talált 700 ezer forintot.

A Veszprémi Járásbíróság a három nőt kifosztás miatt összesen több mint tíz év börtönre ítélte. Ezt a döntést a vádlottak nem fogadták el, az ügy a törvényszék elé kerül.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget