anyát és gyermekét ölte meg

2021.10.21. 15:23

Élete végéig börtönben marad a várpalotai kettős gyilkosság elkövetője

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre, a feltételes szabadlábra bocsátás kizárására és a közügyektől való tíz év eltiltásra ítélték jogerősen október 21-én a Győri Ítélőtáblán B. Zs.-t, aki megölte élettársát és a nő gyermekét egy Várpalota melletti, Baglyas-szőlőhegyi házban 2018. szeptember 27-én este, derült ki a Győri Fellebbviteli Főügyészség (GyFF) tájékoztatójából.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika/Napló

Azt írták, sikeresen indítványozta a GyFF mint másodfokú ügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását a vádlott büntetőügyében, aki megölte volt élettársát és annak kisfiát.

A Veszprémi Törvényszék elsőfokú ítélete szerint a vádlott nem tudta feldolgozni és elfogadni a szakítást, folyamatosan üzeneteket írt volt élettársának, aki a vádlott közeledését elutasította, de abba beleegyezett, hogy a vádlott személyesen elbúcsúzzon tőle és a gyermektől. Ekkor megerősítette a férfi volt párja, hogy döntése végleges, új életet akar kezdeni kisfia édesapjával. A vádlott a fejfájásra panaszkodó nő fejét masszírozta, majd hirtelen megragadta a nyakát és megfojtotta a nőt. A szobába ekkor bejövő kétéves gyermeket megragadta, aztán kettő késszúrással megölte.

A Veszprémi Törvényszék elsőfokú bíróságként április 15-én kihirdetett ítéletében a vádlottat több ember, köztük tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre, mellékbüntetésül 10 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte, a vádlott feltételes szabadságra bocsátásának lehetőségét pedig kizárta. Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezett.

A másodfokú ügyészség szerint az elsőfokú bíróság a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásával az egyedül helyes döntést hozta meg, mert a több emberen, akik közül az egyik kiskorú volt, elkövetett emberölést elkövetővel szemben a lehető legsúlyosabb büntetést kell kiszabni. A Győri Ítélőtábla másodfokú bíróságként a törvényszék ítéletét helybenhagyta, mert a kirívóan súlyos bűncselekmény elkövetésénél tanúsított embertelenség és kegyetlenség mellett semmilyen más büntetés szóba sem kerülhet.

Keszthelyi Kálmán ügyvéd: A védelem megvizsgálja, hogy fordulhat-e a Kúriához az ítélet felülvizsgálatáért Fotó: Kovács Erika/Napló

Az ügyről korábban megírtuk, B. Zs. már az előkészítő ülésen sem emlékezett semmire. Bűnösségét nem ismerte el, azt mondta, „nincs közöm a halálukhoz, nincs erről emlékem”. Az ügyészi kérdésre, hogy korábban többször is miért tett beismerő vallomást, úgy mondta: „Emlékeim összevissza cikáztak. Nem én öltem meg őket.” Közöltük továbbá, ha a jogerős határozat megegyezik az elsőfokú ítélettel, akkor az emberi jogi bíróság gyakorlatát követve a magyar büntetőjog rendszerében 40 év múlva felterjesztést kell tenni a köztársasági elnökhöz kegyelem céljából.

- Az ítélet jogerős, de a védelem megvizsgálja azt, hogy esetlegesen van-e olyan eljárásjogi vagy egyéb szabálysértés akár az első, akár a másodfokú ítéletben, melyre tekintettel kérelmet lehetne benyújtani a Kúriához az ítélet felülvizsgálatáért – fogalmazott Keszthelyi Kálmán ügyvéd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!