Elítélték a szentgáli gyilkos kos gazdáját (frissítve)

Egy év és hat hónap, végrehajtásában négy évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte első fokon a Veszprémi Járásbíróság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt azt a férfit, akinek az elkóborolt állata több embert megtámadott, közülük kettőt halálosan megsebesített, derült ki Laczkó Henriett, a Veszprémi Törvényszék sajtószóvivője tájékoztatójából.

Kovács Erika

A bíróság a vádlottat két évre eltiltotta a szarvasmarha-, ló-, sertés- és juhtartástól, és több mint kétmillió forintos bűnügyi költséget is fizetnie kell.

A vádirattal egyező tényállás szerint a férfi őstermelő állattartóként egy erdős részen lévő, faoszlopokhoz rögzített drótkerítéssel körbekerített területen juhokat, magyar merinó kost, valamint borjúkat tartott tavaly nyáron. A vádlott az állatokat a karámon belül tartotta, de tavaly nyáron többször is úgy legeltetett, hogy a karám kapuját nyitva hagyta, így az állatok a környékbeli erdőbe mentek.

Egy kos ekkor támadott meg egy embert, aki gombát szedett, és az illető sérülten egy közeli fához vonszolta magát. Nemsokára a kos egy másik gombát gyűjtő embert is megtámadott, aki belehalt sérüléseibe. A még életben lévő embert később megtalálták, kórházba vitték, ahol sérülései miatt elhunyt. Az állatok korábban másik két emberre is rátámadtak, de ők élve megúszták az esetet.

A vádlott az előkészítő ülésen beismerte a bűncselekményt, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, ezért a bíróság ítéletet hozott, melyet a vádlott és védője tudomásul vett, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.

A bíró enyhítő körülménynek vette figyelembe, hogy az illető büntetlen előéletű, és négy gyermeke van, azt viszont nem, hogy a rossz kerítés miatt az állatok bármikor kiszökhettek. Az ügy másodfokon a Veszprémi Törvényszéken folytatódik.

A történtekről jókorábban megírtuk, az eset egy Szentgálhoz közeli erdőben történt, ahol egy hatvan év körüli, már halott nőt gombászok, valamint egy súlyosan megsérült, szintén a hatvanas éveiben járó férfit pedig a rokona találta meg. A helyszínre érkező rendőröknek a férfi elmondta, hogy egy felbőszült kos támadta meg. A rendőrség azt is közölte, hogy az állat egy közeli ingatlanról szabadulhatott ki.

https://www.veol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/egy-halott-not-talaltak-az-erdoben-kostamadas-aldozataul-eshetett-3999248/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!