virágot szedtek a szomszéd gyerekei

2021.10.20. 14:00

Vádemelés a késsel fenyegetőző ajkai férfival szemben

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és zaklatás vétsége miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség azzal a 34 éves férfival szemben, aki 2021. május végén késekkel a kezében fenyegette szomszédját, majd az egyik késsel többször rávágott az udvaraikat elválasztó fakapu tetejére.

Ügyészség

A vádirat szerint az elkövető és családja az egyik Ajka környéki majorban közös udvaros ingatlanban él a sértettel és annak családjával. Gyermekeik rendszeresen együtt játszottak, amely azonban korábban is vita forrása volt közöttük.

A vádlott élettársa 2021. május 31-én szóvá tette a sértettnek, hogy a gyermekei az ő területükön leszedték a virágokat, az elkövető pedig hangosan szidalmazni kezdte a férfit, majd mindkét kezébe egy-egy konyhakést fogva fenyegette a gyermekek apját. Miközben azt kiabálta, hogy torkon szúrja, megöli és szétdarabolja szomszédját, kezében a késekkel megindult a sértett felé, aki a saját udvarrészébe menekült előle, az udvaraikat elválasztó fakaput behúzva pedig megakadályozta, hogy a vádlott utánamenjen.

A férfit azonban a kapuig követte, és hangos szidalmak közepette az egyik késsel többször a kerítéskapu tetejére vágott, majd a saját lakrészébe távozott.

Az ügyészség vádiratában az elkövetővel elzárás büntetés kiszabására tett indítványt az ügyben ítéletet hozó Ajkai Járásbíróságnak.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget