Védettségi igazolványért hamisítottak iratokat a járási hivatalban

Vádat emelt a Veszprémi Járási Ügyészség hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt három, járási hivatalban dolgozó nő ellen, akik együttműködtek egy hamis védettségi igazolványért, közölte a főügyészség.

Kovács Erika

Budapest, 2021. március 19. Névre kiállított, személyes azonosító adatokat és az oltás idejét tartalmazó védettségi igazolvány. A hatósági igazolvány plasztikkártya, amely tanúsítja, hogy tulajdonosát beoltották a SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcinával és védettnek tekinthetõ. MTVA/Bizományosi: Róka László *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemû – különösen szerzõi jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzõje/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelõssége e körben kizárt.

Forrás: MTI / MTVA / Bizományosi

Fotó: Róka László

A vádirat szerint az ügy 55 éves vádlottja kormánytisztviselőként dolgozott áprilisban, és hozzá tartozott a fertőzéssel kapcsolatos adatok rögzítése is. A két másik vádlott, egy 45 és egy 48 éves nő ugyanott igazgatási területen dolgozott. Az 55 éves nő jogtalanul szeretett volna védettségi igazolványhoz jutni saját magának és élettársának is. Kettejük nevében kitöltött egy nyomtatványt, melyen valótlanul azt írta, hogy koronavírus-fertőzöttek. Kolléganőjét, az ügy másik vádlottját megkérte, hogy a valótlanságot tartalmazó adatlapokat iktassa, majd a hamis nyilatkozatok alapján a karantén elrendeléséről szóló határozatokat is írja alá.

A másik kolléganőjét pedig arra kérte, hogy a határozatokra írja rá a tünetmentességről szóló, szintén hamis nyilatkozatot. Ezután a vádlott az iratok alapján megírta saját maga és élettársa nevére a karanténfeloldó határozatokat, majd azokat aláírásra fel is töltötte a rendszerbe, de ekkor a többi kolléga észrevette, hogy valótlanok az adatok, melyeket nem írtak alá. Az ügyészség a három nővel szemben tárgyalás nélkül felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a Veszprémi Járásbíróságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!