Benzint loptak a fiatalok Pétfürdőn

Többrendbeli lopás vétsége miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy fiatalkorú fiú ellen, aki gyermekkorú társával különböző járművekből lopott benzint.

Veszprém Megyei Főügyészség

A vádirat szerint a 15 éves elkövető és gyermekkorú társa 2020. augusztus 9-én késő este elhatározták, hogy Pétfürdőre mennek, és az ott parkoló gépkocsikból üzemanyagot tulajdonítanak el – közölte portálunkkal a Veszprém Megyei Főügyészség. Elhatározásukat követően a két fiú összesen öt járművel próbálkozott, melyek közül háromból tudták a benzint ellopni úgy, hogy a gyermekkorú elkövető az üzemanyagcsövet elvágta, és egy esetben 40 litert, a másik két esetben pedig 10 liter, illetve 8 liter benzint engedett le a gépkocsikból. Mindeközben a fiatalkorú vádlott szemmel tartotta a környéket, hogy társát ne zavarják meg, illetve ne érjék tetten. A két fiú a lopással két sértettnek párezer, míg a harmadik gépkocsitulajdonosnak 40 000 forintos kárt okozott, a rongálással pedig volt, akinek a járművében 21 000 forintot kár keletkezett. A gyermekkorú elkövető az életkorára tekintettel nem büntethető. Társával szemben az ügyészség tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak, egyidejűleg a törvényi előírásra figyelemmel indítványozta, hogy a bíróság a vádlott próbára bocsátás tartama alatti pártfogó felügyeletéről is rendelkezzen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!