Börtönbüntetés várhat rájuk

2022.04.21. 20:00

Litérnél bukott le az embercsempész, ellene és társa ellen is vádat emeltek

Folytatólagosan, üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett embercsempészés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség két oroszlányi férfi ellen.

A vádirat szerint az elkövetők 2021 márciusában megbeszélték, hogy embercsempészéssel szereznek maguknak pénzt, melynek érdekében a 46 éves idősebb férfi megismerkedett egy budapesti, szír állampolgárral, majd a 34 éves vádlottat is bemutatta neki - írja közleményében a Veszprém Megyei Főügyészség. Ezt követően az idősebb elkövető különböző internetes alkalmazások segítségével elküldte társának az illegális határátlépők tartózkodási helyének földrajzi koordinátáit, aki az utasításoknak megfelelően, a jelzett helyeken a migránsokat a személygépkocsijába felvette.

A fiatalabb férfi márciusban egy kölcsönzött járművel háromszor, összesen legalább hét személyt szállított el egy, a magyar-osztrák határ közelében lévő kistelepülésre, a szállítás teljesítését pedig a migránsokról a célállomáson készített fotóval bizonyította. Március végén mindketten Budapestre utaztak, ahol a szír állampolgártól átvették az embercsempészésért járó pénzt, melyből a fiatalabb elkövető csempészett személyenként 200 eurót kapott.

A 34 éves vádlott ugyancsak társának útmutatása alapján 2021. április közepéig még háromszor, részben már saját járművel összesen 11 migránst szállított Szeged környékéről az osztrák határ közelébe. A férfi utoljára három, magát szír állampolgárnak valló személyt vitt, amikor Litér külterületén a rendőrök igazoltatták. A sofőrt embercsempészés miatt előállították, és a nyomozás során előbb letartóztatásba, majd bűnügyi felügyelet alá került. Társát később szintén őrizetbe vették és az ügyészség indítványára őt is letartóztatta a bíróság. Az embercsempészést Budapestről szervező szír férfi ellen külön eljárás van folyamatban.

Az ügyészség a két vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását, a fiatalabb férfival szemben pedig az embercsempészéssel szerzett 1 089 756 forintra vagyonelkobzást, a bűncselekmény elkövetéséhez használt személygépkocsijának elkobzását és a járművezetéstől történő eltiltását is indítványozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!