Az utasok is bekapcsolódtak

2022.06.09. 18:00

Garázdaságig fajult egy közlekedési vita Balatonalmádiban

Két férfit és két nőt hallgattak ki gyanúsítottként a balatonalmádi rendőrök.

Forrás: Pixabay

Egy forgalmi helyzet megítéléséből alakult ki vita a két járművezető és utasaik között Balatonalmádiban 2022. június 8-án délután - írja a police.hu.
Az eljárás adatai szerint a vitás forgalmi szituáció Veszprémben történt, melyet az egyik járművezető nem hagyott szó nélkül, és a lehúzott ablakon át nemtetszését fejezte ki. A megsértett sofőr másként ítélte meg ugyanazt a forgalmi helyzetet, követni kezdte az autóst, akit Balatonalmádiban megállásra késztetett. 
A járművéből a 45 éves férfi kiszállt, majd a mögötte álló autó 22 éves balatonalmádi illetékességű sofőrjét a ruhájánál fogva rángatni kezdte, aki ezért ütést mért az őt bántalmazó arcára.
A kölcsönös vitába a két jármű utasa is bekapcsolódott, a 35 és 27 éves nők hangosan sértegették egymást.
Az időközben helyszínre érkező járőrök a két veszprémi és két balatonalmádi illetékességű személyt elfogták, a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra előállították, ahol csoportosan elkövetett garázdaság büntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!