Csalás

2022.07.20. 15:00

Lealkudta a veszprémi lakás árát, de még azt sem fizette ki

Jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki ismerőse szorult helyzetét kihasználva a valós ár töredékéért vásárolta meg annak ingatlanát, de végül még a megállapodásban szereplő vételárat sem fizette ki.

Veszprém Megyei Főügyészség

Forrás: pixabay.com

A vádirat szerint az 59 éves elkövető 2019. év vége táján azzal kereste meg a rossz egészségügyi állapotban és anyagi helyzetben lévő ismerősét, hogy 3 millió forintért megvenné tőle a veszprémi ingatlanának ½ részét, amelynek valós értéke egyébként az adásvétel idején közel 17 millió forint lett volna. Kiszolgáltatott helyzetében a sértett belement az adásvételbe és 2020. január 9-én szerződést kötött a vádlottal. A vevő 500 000 forintot adott át neki, majd rávette, hogy a szerződéskötésnél eljáró ügyvéd előtt nyilatkozza azt, hogy a teljes vételárat megkapta, amely a sértett által aláírt szerződésbe így bele is került. A vádlott azzal hitegette a szorult helyzetben lévő sértettet, hogy a további 2,5 millió forintot havi részletekben fogja megfizetni, amely azonban nem történt meg. A tulajdoni hányadon a sértett testvérének elővásárlási joga állt fenn, azonban a vádlott a tulajdonszerzési akadályt egy a testvér nevében készített hamis elővásárlási jogról lemondó nyilatkozat benyújtásával küszöbölte ki. A sértett testvére azonban nem írt alá ilyen nyilatkozatot, nem is tudott fivére adásvételi szándékról. Az adásvételi szerződés alapján a vádlott tulajdonjoga bejegyzésre került az ingatlannyilvántartásba, melynek révén a csaló férfi egy közel 17 millió forint értékű ingatlant szerzett meg mindössze 500 000 forintért. A nyomozó hatóság az ingatlant a büntetőeljárás során zár alá vette. Az ügyészség a csalás mellett közokirat-hamisítással is vádolt férfival szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!