Borzalmas családi tragédia

2022.10.11. 10:58

Megfojtotta feleségét, majd önmagával is végzett az idős révfülöpi férfi (frissítve)

Megfojtotta 74 éves feleségét, majd önmagával is végzett egy 76 éves révfülöpi férfi, közölte lapunkkal Máté Alexandra megyei rendőrségi szóvivő.

Kovács Erika

Fotó: Kovács Erika/Napló

A szóvivő elmondta, bejelentés érkezett a rendőrségre október 11-én kora reggel arról, hogy egy idős házaspárt holtan találtak révfülöpi otthonuk teraszán. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított eljárást és szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit.

Máté Alexandra rendőrségi szóvivő
Fotós: Kovács Erika/Napló

Síri csend fogadott minket kedden reggel Révfülöpön, ahol mindenki megdöbbent a tragédia miatt, nem tudtak napirendre térni a történtek felett a békés településen. Az emberek nevük mellőzésével reggel arról beszéltek, hogy megfojthatta beteges, mozgáskorlátozott párját a férfi, majd magával is végzett. Ezt később, a helyszíni szemle után megerősítette Máté Alexandra rendőrségi szóvivő. 

Arról is beszéltek a környéken, hogy a párra gyermekük talált rá, amikor ment hozzájuk reggel. Az emberek tudomása szerint a pár családja rendszeresen látogatta őket, gondjukat viselték, nagyon odafigyeltek rájuk. – Borzalmas családi tragédia ez, ami történt! – mondták többen is Révfülöpön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!