Vádemelés

2022.11.20. 07:48

Szexuálisan közeledett egy kislányhoz a 43 éves férfi

Vádat emelt a Veszprém Megyei Főügyészég tizenkét év alatti gyermek sérelmére, annak védekezésre képtelen állapotát kihasználva elkövetett szexuális erőszak bűntette és szeméremsértés vétsége miatt a 43 éves férfival szemben, aki szexuálisan közeledett rokona kislányához tavaly nyáron.

Kovács Erika

Az illető szeméremsértően viselkedett egy buszon idén májusban is, közölte a főügyészség.  A vádirat szerint a férfi többször meglátogatta unokatestvérét és annak családját, ahol több gyermek, köztük egy kislány is élt. A férfi egyszer ittasan érkezett a rokonaihoz, ahol italoztak, beszélgettek, közben ölébe ültette a kislányt, és a szülők figyelmetlenségét kihasználva, szeméremsértően viselkedett vele. Aztán az ittas férfi a gyermekek szobájába ment és az ágyukon elaludt, a gyerekek lefeküdtek mellé. Amikor a kislány elaludt, a férfi szexuálisan közeledett hozzá, melyre felébredt a gyermek, és ijedten a szomszéd szobában lévő szüleihez szaladt. A szülők számon akarták kérni a férfit, de látták, hogy alszik, ezért úgy döntöttek, reggel tisztázzák a történteket. Az ittas férfit a szobájukba vitték, aki kora hajnalban, amíg mindenki aludt, elment. A férfi nem hagyta abba hasonló viselkedését idén májusban sem, amikor egy Veszprémből Zircre tartó buszon utazott. Akkor egy fiatal lány közelébe ült le, aki előtt szeméremsértően viselkedett, amit akkor hagyott abba, amikor a lány szólt a sofőrnek. A férfi a következő buszmegállóban leszállt a járműről. Az ügyészség fegyházbüntetést és a közügyektől való eltiltást indítványozott ellene, valamint azt, hogy semmilyen kapcsolatban nem állhat kiskorúakkal. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!