Balhé

2023.01.27. 17:00

Bulizni jött Veszprémbe, súlyos testi sértés lett a vége

Súlyos testi sértés bűntettének kísérletével és magánlaksértéssel gyanúsított férfi letartóztatását rendelte el a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványára.

Veszprém Megyei Főügyészség

Illusztráció

Forrás: pixabay.com

A nyomozás jelenlegi adatai szerint a 32 éves, többszörösen büntetett előéletű budapesti férfi 2023. január 21-én Veszprémbe utazott rokonaihoz születésnapot ünnepelni. Az este folyamán olyan ittas állapotba került, hogy vendéglátója éjfél körül távozásra szólította fel. A férfi erre nem volt hajlandó és a házigazdával, valamint annak feleségével is dulakodni kezdett, melynek során a tűzhelyen forrásban lévő vizet a feleség lábára öntötte, aki ennek következtében I. és II. fokú égési sérüléseket szenvedett, s csak a szerencsén múlt, hogy nem keletkezett még súlyosabb sérülése. A házaspár együttes erővel kirakta a férfit a lakásból, ő azonban berúgta az ajtót és visszament, melyet követően ismét csak testi erővel tudták kitessékelni a gyanúsítottat. A férfi 2022 márciusában szabadult a korábbi börtönbüntetéséből, majd erőszakos bűncselekmények miatt ezen veszprémi esettel együtt négy újabb büntetőeljárás indult ellene. A Veszprémi Rendőrkapitányság által őrizetbe vett gyanúsítottal szemben a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása, illetve a szökés veszélyének kiküszöbölése érdekében a Veszprémi Járási Ügyészség a letartóztatásának elrendelését indítványozta, mellyel a bíróság egyetértett. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, ezért az nem végleges.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!