Letartóztatás

2023.01.20. 13:17

Éttermi bosszú

A Pápai Járási Ügyészség indítványára a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a garázdasággal és súlyos testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsított 24 éves férfinak a letartóztatását, aki január 11-én este belerúgott az egyik pápai étterem bejárati ajtajába, majd a nyílt utcán az üzlet két alkalmazottját is bántalmazta.

Veszprém Vármegyei Főügyészség

Forrás: Pexels

A megalapozott gyanú szerint az elkövető este kilenc óra körül ment az étkezdéhez, és egy korábbi sérelme miatt szidalmazni kezdte az ott tartózkodókat.
Az üzlet dolgozói távozásra szólították fel, aminek a férfi csak akkor tett eleget, amikor az egyik dolgozó értesítette a rendőrséget. Kifele menet azonban szándékosan megrúgta a bejárati ajtót, hogy az eltalálja a mögötte lévő egyik alkalmazottat.
A gyanúsított ezek után is az étterem előtt maradt, ami nyugtalanította a bent lévőket, akik tartottak attól, hogy a férfi kárt okoz utcán parkoló autójukban, ezért utána mentek. A gyanúsított ekkor egy autó motorháztetőjére lökte az étterem egyik alkalmazottját, majd tenyérrel arcon is ütötte a nőt, a további bántalmazást pedig csak a kint tartózkodók közbelépése akadályozta meg.
A gyanúsított ezt követően az ellen a férfi ellen fordult, akit korábban a berúgott ajtóval megütött. Megfogta a sértett nyakát, majd ököllel, nagy erővel arcon ütötte, amivel nyolc napon túl gyógyuló sérülést is okozhatott volna.
A bíróság az ügyészség indítványával egyetértve a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés veszélye miatt egy hónapra elrendelte a büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását. A végzés nem végleges, az ellen a gyanúsított és védője is fellebbezett – tájékoztatott a Veszprém Vármegyei Főügyészség.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!