A 8-as főúton kapcsolták le

2023.01.05. 16:00

Ukrán embercsempész ellen emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség

A vádirat szerint a 34 éves férfi 2500 euro díjazás fejében fuvarozási feladatra jelentkezett egy internetes alkalmazáson keresztül, melyet követően Budapestre utazott, hogy Magyarországra jogellenesen bejutott külföldi állampolgárok nyugatra jutásában segédkezzen.

2022. augusztus 8-án érkezett a fővárosba, majd szintén az interneten kapott utasításoknak megfelelően, augusztus 9-én átvett egy kecskeméti parkolóban leállított, hét fő szállítására alkalmas, embercsempészésre szánt gépjárművet, mellyel két nappal később Magyarország déli határszakaszához ment - írja közleményében a Veszprém Vármegyei Főügyészség. 

Forrás: ügyészség

A határhoz közeli erdős területen tizenhárom, magát szír, libanoni, illetve indiai állampolgárnak valló személyt, köztük három gyermeket és három nőt vett fel a járműbe, hogy Ausztriába szállítsa őket. A telefonjára érkezett navigáció alapján haladt a gépkocsival, ám a 8-as számú főúton, Hajmáskér és Veszprém között a rendőrök megállították és igazoltatták. 
Az eljárás során letartóztatásba került elkövetővel szemben az ügyészség a vádiratában börtönbüntetés kiszabására és Magyarország területéről történő kiutasítására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!