24 óra krónikája

2023.02.15. 07:48

Ittasan, jogsi nélkül közlekedett a nemesvámosi sofőr – eljárás indult ellene

A járőrök február 14-én délután Nemesvámoson igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő 48 éves helyi lakost.

Forrás: Illusztráció/rendőrség

Az intézkedés során megállapították, hogy a sofőrt a Veszprémi Járásbíróság 2023. június 24-ig eltiltotta a járművezetéstől, továbbá a vele szemben végzett alkoholteszteres vizsgálat pozitív eredményt mutatott – tudtuk meg a rendőrség közösségi oldaláról. A járőrök a férfit további mintavétel céljából előállították, és a mért értéknek megfelelően közigazgatási bírságot szabtak ki rá. Járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt pedig gyanúsítottként kihallgatták és eljárást indítottak ellene.

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában a rendőrök két személyi sérüléssel járó és hét anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe és két személyt fogott el, mindegyikőjüket bűncselekmény elkövetésén érték tetten. Tizenkét embert állítottak elő, köztük hármat ittas járművezetés gyanúja miatt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!