Leült kiélvezni a helyzetet

2023.02.13. 14:30

Pezsgőzött a veszprémi étteremben a betörő, amikor a rendőrök elfogták

Őrizetbe vettek a veszprémi rendőrök egy 50 éves helyi férfit, aki betört a vármegyeszékhely egyik éttermébe.

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Forrás: Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy állampolgár értesítette a rendőrséget február 12-én 18 óra 24 perckor arról, hogy Veszprém egyik éppen zárva tartó éttermébe ismeretlen tettes betört. A járőrök a helyszínen elfogtak egy férfit, aki a rendőrök megérkezésekor éppen a kerthelyiség egyik asztalánál ült egy üveg pezsgővel és kiabált. Az eljárás adatai szerint az elkövető az étterem hátsó ajtaját felfeszítve jutott be az épületbe, majd az üzlet több helyiségében lopási szándékkal a szekrényekben, fiókokban kutatott. A hűtőszekrényből kivette a lefagyasztott húsokat, valamint megrongálta a hőszivattyút is. A férfit a rendőrök ezután előállították a Veszprémi Rendőrkapitányságra, majd őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták. Ellene dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!