A rendőrök elfogták

2023.02.09. 14:40

Több mint félmillió forintot lopott egy talált pénztárcából a balatonfüredi asszony

A Balatonfüredi Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként kihallgatták az idős elkövetőt.

Forrás: illusztráció

A sértett 2023. január 27-én délután tett bejelentést a rendőrségre arról, hogy az egyik balatonfüredi áruházban történt vásárlása után eltűnt a pénztárcája benne több százezer forint készpénzzel és személyes irataival együtt - írja a police.hu

Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, majd 2023. január 30-án délután otthonában igazoltatták az idős asszonyt. Az egyenruhások ezután előállították, majd a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. 

Elmondása szerint a bolt bejáratánál, a földön vette észre az elhagyott pénztárcát, majd kivette belőle a több százezer forint készpénzt, és magával vitte. 

A tettes ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügyben keletkezett iratokat az illetékes ügyészségnek átadták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!