Eltilthatják a vezetéstől

2023.03.01. 09:28

Életveszélyes előzés a Balatonnál - vádat emeltek a sofőr ellen (videó)

Közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség azzal a 29 éves férfival szemben, aki 2022 októberében szabálytalanul, másokat veszélyeztetve előzött a Balatonakarattyát, Balatonkenesét és Balatonfűzfőt északról elkerülő főúton.

A vádirat szerint a sofőr a reggeli órákban személygépkocsival közlekedett a 710-es főúton, amikor irányjelző használata nélkül és nem törődve a szemből érkező személyautóval, az előtte haladó tehergépkocsi előzésébe kezdett - írja közleményében a Veszprém Vármegyei Főügyészség.

A vádlott bár látta a szemközti sávban közeledő járművet, az előzést nem szakította meg, s annak ellenére, hogy az előzött tehergépkocsi vezetője segítőkészen az út szélére húzódott, a férfi még inkább áttért a szemközti sávba. 

A szembejövő jármű sofőrje fékezett, és a baleset elkerülése érdekében hirtelen az útpadkára kormányozta a járművét, majd a mögötte haladó másik járműnek is le kellett húzódnia a murvás részre.  Végül mindegyik gépkocsi baleset nélkül folytatni tudta az útját, ám az elkövető a szabálytalan előzéssel mások életét és testi épségét közvetlen veszélynek tette ki. 

Az ügyészség a férfival szemben tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalára, és abban felfüggesztett börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabására, valamint a közúti járművezetéstől történő eltiltására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!