Bíróság

2023.03.31. 12:00

Ittasan, az apja kocsijával tört össze két autót a Tapolca környéki férfi

Ittas vezetésével két autóban is kárt okozott az egyik Tapolca melletti faluban az a 23 éves férfi, aki ellen a Tapolcai Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat.

Veszprém Vármegyei Főügyészség

A vádirat szerint az elkövető a kora reggeli órákban alkohol fogyasztását követően vezette édesapjának személygépkocsiját, mellyel egy kereszteződésben előbb mezőgazdasági területre hajtott, majd onnan kitolatva az út melletti betonkorlátnak ütközött. A vádlott ezután folytatta útját, ám a faluba beérve áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és a jármű bal elejével egy parkoló személyautó bal első részének ütközött, mellyel azt a mögötte álló villanyoszlopnak lökte. Az ittas sofőr ezután az autóval megpördült és másik, a szomszédos ház kapubejárójában álló személygépkocsi bal oldalának is nekihajtott. Az ügyészség a vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát és abban közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta az elkövetővel szemben, valamint arra is indítványt tett, hogy a bíróság a férfit határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!