Öt bűncselekményt követett el

2023.03.21. 18:53

Lekapcsolták az ámokfutót Pápán (videó)

Letartóztatták a pápai ámokfutót, aki öt bűncselekményt is elkövetett, közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Kovács Erika

Közleményük szerint a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak, közúti veszélyeztetés, eltiltás hatálya alatt és ittas állapotban elkövetett járművezetés, valamint jármű önkényes elvételének bűncselekménye miatt nyomoz a 28 éves férfival szemben. 

A gyanú szerint a veszprémi férfi más tulajdonában lévő autóval ittasan közlekedett Pápán március 15-én este, és 2026 júniusáig eltiltották a járművezetéstől. A rendőrök megkülönböztető jelzéssel meg akarták állítani a sofőrt bizonytalan úttartás és irányjelző nélküli kanyarodás miatt, de a férfi menekülni kezdett. 

Az üldözésbe egy másik rendőrautó is bekapcsolódott, a sofőr több közlekedési szabályt is megszegve, néhol a megengedettnél gyorsabban, 90-100 kilométeres sebességgel haladt a külváros felé, majd nekiment egy kapubejárónak.

A rendőrök odafutottak az autóhoz, felszólították a sofőrt, hogy szálljon ki, aki úgy indult tovább, hogy közben az egyik rendőr a nyitott kocsiajtón keresztül megpróbálta visszatartani. A rendőr néhány méter után elengedte a férfit, és el tudott lépni az egyre gyorsuló járműtől, így nem sérült meg. Az autó vezetője néhány kilométerrel később letért az útról és megállt egy kerítésnek ütközve, ahol a rendőrök a férfit kiszállították és megbilincselték. 

Kiderült, a férfi az autót a tulajdonos tudta nélkül használta úgy, hogy abba egy másik parkoló autóból kiszerelt akkumulátort tett. 

Az ügyészség felkérésére a Pápai Rendőrkapitányságon őrizetbe vették a többszörösen büntetett férfit, és gyanúsítottként kihallgatták. A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség sikeresen indítványozta a férfi letartóztatását. A felvételt a szolgálati rendőrautó fedélzeti kamerája rögzítette:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!