Rendőrségi hírek

2023.03.13. 11:00

Összegyűjtött 18 büntetőpontot, vezetői engedélyét elvették, azonban mégis volán mögé ült

Az elmúlt 72 óra rendőri intézkedései Veszprém vármegyében.

Forrás: Illusztráció/rendőrség

A Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 72 órában a rendőrök hat személyi sérüléssel járó és huszonnégy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A szolgálatot ellátó állomány egy főt vett őrizetbe és öt főt fogott el, közülük hármat az ellenük kiadott körözések alapján. Huszonhat embert állítottak elő, köztük ötöt ittas járművezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést nyolc esetben hajtottak végre.

A járőrök 2023. március 10-én délután a 71-es számú főúton, Alsóörs belterületén állítottak meg egy személygépkocsit, és ellenőrizték annak vezetőjét. Az intézkedés során megállapították, hogy a sofőr nem rendelkezik vezetői engedéllyel, ugyanis a közlekedési előéleti pontrendszerben elérte a 18 büntetőpontot, és az utánképzési kötelezettségének nem tett eleget. A járőrök a 37 éves nyergesújfalui férfit ezután előállították a Balatonfüredi Rendőrkapitányságra, majd engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési őrizetbe vették, és a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság fogdájába szállították - írja a police.hu. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!