Lopások

2024.12.19. 17:21

Somló-környéki faluban élő 22 éves gyanúsított letartóztatását rendelték el

Az Ajkai Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró letartóztatását rendelte el annak a 22 éves férfinak, akit a falujában elkövetett sorozatos lopásokkal gyanúsít a nyomozó hatóság.

Somló-környéki faluban élő 22 éves gyanúsított letartóztatását rendelték el

Somló-környéki faluban élő 22 éves gyanúsított letartóztatását rendelték el

Fotó: Shutterstock

A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik Somló-környéki faluban élő gyanúsított 2024 júliusában a falu vasútállomásáról egy 15 000 forint értékű kerékpárt lopott, majd 2024 augusztusában a társát segítette az egyik családi háznál tervezett lopás elkövetésében azzal, hogy az utcán maradva figyelt, azonban a sértett észrevette, és kiabálásával elkergette az elkövetőket.

A férfi röviddel ezután a villanyóra szekrénybe helyezett bejárati kulccsal jutott be az egyik lakóházba, ahonnan illatszert lopott, illetve a kulcsot is magával vitte. Másnap visszament a házhoz, és onnan egy külső akkumulátort, játékkonzolt, valamint egy parfümöt vitt el, s ezzel 170 500 forintos kárt okozott. 

Szintén 2024 augusztusában besurrant az egyik házhoz, melynek ajtaja nyitva maradt, és onnan benzinmotoros láncfűrészt, valamint szarvasagancsot lopott. A 100 000 forintos kárból az agancs visszaadásával ez esetben 40 000 forint kár megtérült.

A gyanúsított 2024 novemberében a bejárati ajtót annak nyitott ablakán benyúlva kikulcsolta, és az ingatlanból ellopta a sértett személygépkocsijának indítókulcsát, amely utóbb visszaadásra került.

A lopások miatt már több esetben büntetett és cselekményei egy részét felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt elkövető gyanúsítottal szemben az ügyészség a szökés és elrejtőzés veszélyén túl a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása miatt is szükségesnek tartotta a gyanúsított letartóztatását, amellyel a nyomozási bíró egyetértett és a kényszerintézkedést egy hónapra elrendelte. A gyanúsított a végzést tudomásul vette, de miután védője az ülésen nem volt jelen, így az nem végleges.  - írta a Veszprém Vármegyei Főügyészség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában