2025.01.13. 11:37
Összeszedte a barátait, hogy behajtsa a vélt tartozását
Vélt tartozást próbált meg erőszakosan visszakövetelni ismerősétől a férfi.

Fotó: police.hu
A veszprémi sértett azért kért segítséget 2025. január 12-én 12 óra 28 perckor a 112-es számon, mert egy ismerőse többedmagával megjelent a lakása előtt, hogy a korábbi tartozást visszakövetelje tőle. A férfi vitatta, hogy az 50 ezer forintos hátraléka létezne, és mivel a társaság megjelenése félelmet keltett benne, jobbnak látta, ha a rendőrséghez fordul segítségért.
Mire a körzeti megbízottak kiérkeztek, a trió távozott. Ám a pénzt követelő férfi nem adta fel, néhány perc múlva telefonon hívta a sértettet, és közölte, hamarosan visszamegy az ötvenezer forintért. Arra viszont nem számított, hogy ott már a rendőrök is várják, így futásnak eredt.
Röviddel később a rendőrök elfogták a közelben a 25 éves mezőcsáti lakost, akit előállítottak, majd őrizetbe vétele mellett kihallgatták.
Önbíráskodás miatt folyik a nyomozás ellene.– számolt be róla a police.hu.