2025.05.27. 14:30
Százmillió forintnyi csempészcigit kapcsolt le a NAV
42 ezer doboz cigarettát találtak papírpoharas dobozokba és fekete tulipán mintás kartonokba rejtve – a NAV ismét lecsapott.
A NAV közleménye szerint a pénzügyőrök az M1-es autópálya Győr-Moson-Sopron vármegyei szakaszán állítottak meg egy román kamiont, amelynek platóján tíz raklapnyi karton sorakozott. A fuvarokmányok alapján öt raklapon alumíniumprofilokat, a másik ötön pedig kartondobozokba csomagolt papírpoharakat szállítottak – ám hamar kiderült, hogy ez csak megtévesztés volt.

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Azt hitte, átverheti a NAV-ot
A fizikai átvizsgálás során fény derült arra, hogy csupán a raklapok szélén helyezkedtek el papírpoharakat tartalmazó dobozok, míg beljebb fekete tulipán mintás kartonok sorakoztak, ezekben pedig különféle márkájú, török zárjegy nélküli cigarettát rejtettek el. Az 50 éves román sofőr állítása szerint nem volt tudomása a csempészáruról.

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
A pénzügyőrök összesen 42 ezer doboz, mintegy 106 millió forint értékű cigarettát foglaltak le. Az ügyben jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás gyanúja miatt indítottak eljárást - írta a NAV.