Kihasználta befolyásolhatóságát

2025.06.18. 16:00

Több százezer forintot csalt ki egy idős emberből

Idős ember sérelmére elkövetett csalás gyanúsítottjának letartóztatását rendelte el a Veszprémi Járási Ügyészség indítványára a bíróság.

A nyomozás adatai szerint a 85 éves sértett a balatonalmádi lakásában lévő nehéz elektronikai eszközök elszállításával bízta meg a tevékenységét szórólapon hirdető, csalással gyanúsított 33 éves elkövetőt, akivel telefonon 140 000 forintos díjazásban állapodtak meg – írja a Veszprém Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében. 

A csalással gyanúsított férfi jogtalanul követelt pénzt az idős embertől
A csalással gyanúsított férfi jogtalanul követelt pénzt az idős embertől
Fotó: Getty Images

Az elkövető két társával együtt 2025. június 13-án, a déli órákban jelent meg a sértett lakásánál, azonban a rakodás során közölte, hogy az egyik elszállítandó tárgy túlsúlya miatt az előzőleg megbeszéltekhez képest 200 000 forintot kér. Az idős sértett nem vitatkozott a határozott fellépésű „vállalkozóval”, és kifizette az összeget.

Csalás áldozata lett az idős ember

Ekkor azonban a férfi – kihasználva a sértett életkorából fakadó befolyásolhatóságát – jogtalanul újabb 250 000 forintot követelt tőle. Az idős embernél nem volt ennyi készpénz, ezért felajánlotta, hogy majd utalással fizet, amit azonban a gyanúsított nem fogadott el. Beültette a személygépkocsijába és elvitte egy bankautomatához, ahol a sértett felvette a kért összeget és át is adta a férfinak. Mikor az elkövető hazavitte az idős sértettet, addigra az időközben értesített rendőrök is megjelentek a háznál és őrizetbe vették a csalót.

Az ügyészség a szökés veszélyének, a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés lehetőségének kiküszöbölése érdekében indítványozta a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírójának a gyanúsított letartóztatását, melyet a bíróság az indítvánnyal egyezően egy hónap időtartamra elrendelt. A végzés nem végleges.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában