2025.06.23. 18:15
Autóval vonszolta a rendőrt, majd úszva menekült
A férfi, miután autójával elfogták, megsebesített egy rendőrt. Az ügyben a járásbíróság előkészítő ülést tart, hivatalos személy elleni erőszak miatt.
A vádirat szerint 2024. július 7-én Neszmélyen a rendőrök megpróbálták megállítani a vádlottat, ám ő a többszöri felszólítás ellenére sem állt meg, és az iratait sem volt hajlandó átadni. Arra hivatkozott, hogy siet, mert várják valahol. Az egyik rendőr ezután kinyitotta a jármű ajtaját, és felszólította a férfit, hogy szálljon ki, aki erőszakosan reagált a felszólításra.

Forrás: kemma.hu
Erőszakoskodott, majd elúszott
A vádlott azonban hirtelen elindult, miközben a rendőr egyik kezével a kormányt fogta, másik kezével az ajtóba kapaszkodott. A férfi körülbelül 40–50 kilométer/órás sebességgel vonszolta magával a rendőrt, aki végül leesett a járműről, és nyolc napon belül gyógyuló könnyebb sérüléseket szenvedett.
Ezt követően a vádlott Süttő irányába menekült, miközben a rendőrök üldözőbe vették. Többször is felszólították megállásra, ám ő a figyelmeztetések ellenére is nagy sebességgel, a záróvonalat többször átlépve hajtott tovább. A 10-es főút 64-es kilométerénél lehajtott az útról, emiatt a rendőrautónak ki kellett térnie, hogy elkerülje az ütközést. A férfi ezután kiugrott a járműből, és a Duna irányába kezdett futni. Egy rendőr a nyomába eredt, majd dulakodás alakult ki kettejük között. A vádlott azonban kiszabadult, és a Dunába úszva elmenekült a helyszínről – írja a kemma.hu, ahol a történet utóéletét is megtudhatjuk.