garázda

2017.10.10. 15:29

Egy nyíregyházi férfi dühöngött Veszprémben

Tetten értek egy garázda férfit a veszprémi rendőrök a minap, aki autókat is megrongált, közölte a rendőrség sajtóosztálya.

Kovács Erika

A nyíregyházi férfi mindent tört-zúzott, ami útjába került Fotó: Rendőrség

A rendelkezésre álló adatok szerint egy 19 éves férfi 2017. október 8-án hajnalban megjelent egy veszprémi társasház kapujában, ahova be akart jutni, de nem sikerült neki. Dühében belerúgott a bejárati ajtóba, egy közterületi beton virágládát felemelt és földhöz vágott, két parkoló autót pedig megrongált oly módon, hogy egyiknek a jobb hátsó lámpaburáját törte be, valamint a hátsó lökhárítóját karcolta meg, míg a másiknak a jobboldali külső visszapillantó tükrét törte le.

A nyíregyházi férfi mindent tört-zúzott, ami útjába került Fotó: Rendőrség
A nyíregyházi férfi mindent tört-zúzott, ami útjába került Fotó: Rendőrség

A bejelentést követően a kiérkező járőrök az elkövetőt elfogták és a kapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A nyíregyházi fiatal férfi ellen – szabadlábon hagyása mellett – garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Veszprémi Rendőrkapitányságon.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!