folyamatban van a nyomozás

2018.06.19. 13:02

Füves cigit szívtak a füredi középiskolások? – Nyilatkozott az egyik gyerek édesanyja is (frissítve)

Múlt hétfőn kerestek meg a Balatonfüredi Rendőrkapitányság nyomozói azzal, hogy drogterjesztés és droghasználat miatt nyomoznak, és valószínűleg az iskola néhány tanulója is érintett lehet az ügyben, ezt mondta megkeresésünkre Duna Katalin, a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola intézményvezetője.

Kovács Erika

-Múlt hétfőn kerestek meg a Balatonfüredi Rendőrkapitányság nyomozói azzal, hogy drogterjesztés és droghasználat miatt nyomoznak, és valószínűleg az iskola néhány tanulója is érintett lehet az ügyben. A nyomozás állásáról nem tudok semmit, és azt sem, hány tanuló, és kik ellen folyik nyomozás, mondta el Duna Katalin, a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium és Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi Szakközépiskola intézményvezetője.

Hozzátette, az iskola és a diákok védelmében tud csak eljárni, múlt hét kedden reggel hat diák a szüleikkel együtt várták az irodájánál, és a gyerekek szüleik jelenlétében elmondták, hogy érintettnek érzik magukat az ügyben és többek között iskolai rendezvényeken is használtak füves cigit.

Duna Katalin intézményvezető: senki nem rúgtunk ki az iskolából Fotó: Angyal Krisztina

-Kezdettől fogva arra törekedtem, hogy az intézmény összes tanulója, illetve az érintett diákok kapcsán is a leghumánusabb módon járjak el. Egyetlen tanuló ellen sem indult fegyelmi eljárás, és senkit nem rúgtam ki, az érintett diákokat semmiféle hátrány nem érte, közülük ketten sikeres előrehozott érettségit tettek, fogalmazott Duna Katalin. Aláhúzta, neki, mint intézményvezetőnek az a kötelessége, hogy a diákok érdekeit tartsa szem előtt, a többi a nyomozóhatóság, illetve a rendőrség dolga.

-Nagyon rossz dolog, elítélendő, amit a diákok tettek, erre oda kell figyelni! Ezt mondta megkeresésünkre Bóka István, Balatonfüred polgármestere. Úgy fogalmazott, hogy a szülőknek, tanároknak, valamennyi érintettnek meg kell találni a megoldást arra, hogyan lehet a gyerekeket helyes útra terelni.

A minap Negyvenkét embert állítottak elő pszichoaktív anyagok miatt című rendőrségi cikkünkben írtunk többek között arról, hogy egy 44 éves férfi 2017 őszétől egy bakonyi kisváros általános iskolájának szomszédságában és a település vonzáskörzetében élő fiatal-, és felnőttkorú személyeknek adott el marihuánát és biofüvet. Megkérdeztük a rendőrséget, hogy az eset összefüggésben áll-e a balatonfüredi diákokkal, illetve hány diák került a rendőrség látókörébe a történtek miatt? Amint válaszolnak, közöljük.

Frissítés:

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az ügyben történt megkeresésünkre közölte: a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon 14 személlyel szemben kábítószer birtoklás vétség, további nyolc személlyel szemben kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt nyomozás van folyamatban.

A pszichoaktív anyagokat érintő ügyet a Veszprémi Rendőrkapitányság külön eljárásban vizsgálja. A folyamatban lévő nyomozás érdekeire tekintettel további információt a rendőrség nem kívánt adni.

Az intézményvezető azt mondta, nagyon sajnálja, hogy ebben a jóhírű iskolában ilyesmi megtörténhetett, amire náluk még soha nem volt példa. Az érintett diákokkal, a legfiatalabb 16, a legidősebb 20 éves, személyre szabottan kezelik a helyzetet.

Frissítés:

Egy édesanya, akinek fia érintett volt az ügyben, neve mellőzésével úgy fogalmazott, hogy a mai gyerekeket túlvédtük a világtól, nem szembesülnek a problémákkal, ezzel nem is tudják megoldani, illetve feldolgozni azokat. -Nem állhatnak a szülők mindig mögöttük, az én fiam is csak a haverjához ugrott át akkor, nem szokott szórakozóhelyre járni, idézte fel a velük történteket az édesanya. Fiának negatív lett a drogtesztje, ő nem rendszeres fogyasztó. Az nagyon jó, hogy kiderült az ügy, mert remélhetőleg még időben van az, hogy a jövőben ne történjen meg ismét! – mondta. Utalt rá, családjukban mindig jellemzőek voltak a közös programok, a beszélgetések, emiatt is állnak értetlenül a történtek előtt. Az iskolából eltanácsolták őket, amit ők elfogadtak, így a fiú másik iskolában folytatja tanulmányait.

Keszthelyi Kálmán ügyvéd a történtek kapcsán kifejtette, az érintett diákok, ha beismerő vallomást tesznek és hat hónap úgynevezett elterelésre jelentkezhetnek, és azt sikeresen elvégezik, mentesülnek a büntetőeljárástól.

Keszthelyi Kálmán ügyvéd Fotó: Kovács Erika/Napló

Az elterelésen szakemberek beszélgetnek velük.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!