BRK

2017.09.20. 14:00

Gyerekek rendőrmotoron: örök emlék marad nekik!

A Balatonfüred Rendőrkapitányság (BRK) komplex rendőrségi programmal várta az érdeklődőket a „Lakótelepi Nap és Szomszédünnep” alkalmából, közölte a BRK.

Kovács Erika

Fotó: Rendőrség

A már tradicionális városi rendezvény keretében, a Köztársaság úti lakótelepen 2017. szeptember 16-án 14 órától a füredi rendőrök pedálos gokarttal, rendőrautóval, és rendőrmotorral is várták az érdeklődő gyermekeket, és szüleiket.

Fotó: Rendőrség

Az érdeklődők KRESZ-teszt kitöltésével ellenőrizhették közlekedési tudásukat, a legügyesebbek a közlekedésbiztonságot segítő ajándéktárgyakat vehettek át. Az elméleti tudnivalók mellett a diákok hasznos baleset-megelőzési tanácsokat is kaptak, hogy ne váljanak közlekedési baleset áldozatává az iskolakezdés időszakában sem. Így a szervezők elmondták nekik: kiemelten figyeljenek az iskolák környéki gyalogátkelőhelyeken való közlekedés során!

Fotó: Rendőrség

Amennyiben kerékpárral érkeznek iskolába az megfelelően műszaki állapotban legyen, és működő biztonsági berendezésekkel szereljék fel! Soha ne lépjenek ki az úttestre takarásból semmilyen jármű mögül! Amikor a szülőkkel utaznak gépkocsival, mindig használják a biztonsági övet, illetve a gyermekülést. Ha nincs kijelölt gyalogátkelőhely, körültekintés után a legrövidebb szakaszon menjenek át az úton.

Fotó: Rendőrség

A jelenlévők mindezeken túl különféle bűnmegelőzési prevenciós kiadványok közül is választhattak, illetve hasznos megelőzési tanácsokkal is megismerkedtek, hogy ne váljanak bűncselekmények áldozatává. Lehetőség volt továbbá egy országos rendőrségi programban a kerékpárok regisztrációjára, illetve a határvadász toborzás iránt érdeklődök is felvilágosítást kaphattak a felvételi eljárásról, illetve a jelentkezéshez szükséges feltételekről. Nagy sikere volt a biztonsági öv szimulátornak és a lézerpisztolynak is, és számtalan gyermekről készült rendőrautóban, rendőrmotoron emlékfotó a családi albumba. A majd három órányi rendőrségi bemutató iránt fiatalok és idősek egyaránt nagy számban érdeklődtek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!