súlyos sérülés

2019.06.10. 19:43

Szikláról zuhant le egy nő Bakonynánánál, egy férfi rosszul lett a Balatonban

Baleset ért egy kirándulót, egy férfi életét pedig valószínűleg a helyszínen levők mentették meg az egyik füredi strandon, tudtuk meg a katasztrófavédelemtől és a rendőrségtől.

Kovács Erika

A középkorú férfi saját lábán sétált be az orvoshoz, feltehetőleg több napos infarktus panaszai miatt

Leesett egy szikláról túrázás közben Bakonynánánál egy fiatal nő, akit hordágyon vittek le a zirci tűzoltók a mentősökhöz vasárnap, tudtuk meg Csondor Henrietta megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől. Információink szerint a nőt súlyos sérüléssel szállították kórházba.

Balatonfüreden, az Esterházy strandon, a vízben lett rosszul egy 45 éves győri férfi. Még időben észrevették a fürdőzők, hogy az illető lebeg a vízen. Az újraélesztését egy orvos, illetve a strand elsősegély szolgálata kezdte meg, amit a helyszínre érkező mentősök folytattak. A férfit a Balatonfüredi Szívkórházba szállították, közölte Orbán Zoltán százados, a Somogy Megyei Rendőr Főkapitányság szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!