Búcsúzunk

2017.09.10. 16:28

Makk Károly tizenévesen szeretett bele a Balatonba

A napokban elhunyt filmrendező, Makk Károly bár bejárta a fél világot, de vallotta, hogy a Balaton-felvidéknél szebbet nem látott.

Tóth B. Zsuzsa

A Szeretni kell című kötet bemutatóján örömmel mesélt és dedikált a badacsonytördemicieknek Makk Károly

Fotó: Tóth B. Zsuzsa

Minderről lapunknak tett utolsó nyilatkozatában beszélt, 2015. júniusában. Akkor a lábdihegyi strandon találkozott a közönséggel, a Liliomfi című film vetítése kapcsán, hogy a film készítésének kulisszatitkait is megossza a közönséggel .A Nemzet Művésze, a Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező akkor azt mondta, tizenévesen szeretett bele a Balatonba. A nagyapja a vasút építésén dolgozott, Révfülöpön. Őt látogatta meg az édesanyjával. Aztán többször járt erre és a Ház a sziklák alatt forgatása során végleg megfogta a táj. Így 1985-ben itt építkeztek, a feleségével azóta itt éltek. Néhány hónappal korábban a frissen megjelent, Szeretni kell című kötetét mutatta be a faluházban. Akkor azt vallotta, hogy a Liliomfi forgatásához valóságos élő képeskönyv volt számára Badacsony és Szigliget környéke. A Ház a sziklák alatt forgatásának ötlete akkor jött, a vígjátékok után, amikor Tatay Sándor könyve a kezébe került. Itt írták már a forgatókönyvet is 1957-ben. Makk Károly akkor úgy érzete, hogy a táj és az itteni ember nem szétválasztható. Úgy emlékezett, hogy kifejezetten jó hangulatban forgattak.

A Szeretni kell című kötet bemutatóján örömmel mesélt és dedikált a badacsonytördemicieknek Makk Károly

A film San Franciscoban kitüntetést kapott, és sok ismeretséget is hozott. A rendező feleségével együtt aktívan részt vett a település kulturális életében, ott volt egyebek mellett a közönségtalálkozókon, filmvetítéseken, könyvbemutatókon, kiállításokon. A település lakói pedig nagyon megszerették őt közvetlensége és kedvessége miatt. Makk Károly mindig mondta, hogy milyen jól érzi magát Tördemicen. A település képviselő-testülete 2010-ben díszpolgári címet adományozott részére. Makk Károlytól szombaton búcsúztak tisztelői Budapesten. A tervek szerint azonban a közeljövőben Badacsonytördemicen rendeznek egy emlékező ünnepséget, annak pontos idejéről később döntenek - mondta lapunknak Szántai Attiláné, a faluház vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában