Repülés

2017.09.13. 06:30

Új tisztek a pápai repülőtéren

Katonai szolgálatukat az MH Pápá Bázisrepülőtéren megkezdő, újonnan felavatott tiszteket fogadott az Esterházy-kastélyban Áldozó Tamás polgármester kedden.

Polgár Tibor

A hagyományteremtő szándékú, jelképes gesztus egyik fő célja, hogy a város és a légikikötő amúgy is kiváló kapcsolatát tovább erősítse.

Mint beszámoltunk róla, a hosszas, tudatos építkezésnek köszönhetően a pápai katonai bázis augusztus elsejétől ezredszintű szervezetté vált, ennek mentén a folyamatos infrastrukturális fejlesztések mellett szervezeti átalakításokat, állománybővítést is végrehajtanak a reptéren. Áldozó Tamás kiemelte, a Gangler László ezredessel, repülőtér-parancsnokkal folytatott beszélgetéseik alkalmával rendre szóba kerül azoknak a lehetőségeknek a keresése, amik még szorosabbra fűzik, még közvetlenebbé teszik a bázis és a város kapcsolatait. Ebbe illeszkedett bele a keddi alkalom is, melynek a parancsnok volt az ötletgazdája, és ami hagyományteremtő szándékkal jött létre.

Az augusztus 20-án avatott, Pápán első tiszti beosztásukat nemrég megkezdett katonáknak a kastély egyik termében a polgármester beszélt többek között Pápa múltjáról, tradícióiról, jelenéről, valamint jelentős beruházásokat, fejlesztéseket ígérő jövőjéről. Az „újoncok” táborát erősíti például több légiforgalmi irányító, illetve repülőműszaki szakember és logisztikus ugyancsak. Göblyös Bence hadnagy légiforgalmi irányítóként állt szolgálatba, elmondása szerint professzionális körülmények fogadták a pápai repülőtéren. Még ismerkedik a várossal, de az első benyomásai egyértelműen pozitívak.

A mostani, nemzetközi mércével mérve is jelentős képességek birtokában lévő és rohamosan tovább fejlődő katonai szervezet eléréséig persze hosszú, igencsak nehéz út vezetett. A 47. Harcászati Repülőezred 2000-ben elbúcsúzott a pápai reptérről, majd 2001. július elsején megalakult itt a MH Pápa Bázisrepülőtér, aminek kötelékébe ekkor mindössze 120 katona tartozott. Ráadásul a hivatásos állományt csupán 60 ember alkotta. – Akkoriban egyértelműen a túlélés volt a célunk. Szerettük volna elvetni „valaminek” a magját, amiből aztán újra lehet sarjadni – tekintett vissza az újrakezdésre Gangler László az ezredszintű szervezetté válás apropóján.

Mint mondta, évente újabb feladatokkal és képességekkel növekedett a repülőtér, mostanra pedig jócskán túljutottak a kezdeti célkitűzésen. Jelentős mérföldkőként említette a 2004-ben megkezdett, NATO-költségvetésből táplálkozó fejlesztést, ami nagyon sok új infrastrukturális elemet és képességbővülést jelentett a reptérnek. Aztán 2008-ban elindult a Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) Program és vele együtt megérkeztek a C-17-es teherszállító repülőgépek, majd jöttek az újabb feladatok, egyebek mellett a kutató-mentő szolgálat ellátása, négy éve pedig a nagyszabású nemzetközi hadgyakorlatok is megjelentek a pápai bázis feladatrendszerében.

Gangler László ezredes Fotó: Balogh Ákos

Gangler László kifejtette, a légikikötő fejlesztési folyamatát három fő részre lehet osztani. Az első során alkalmassá kellett tenni a repteret a katonai harcászati, illetve a szállító repülőgépek egyidejű fogadására. A második fázisban a pápai bázissal a SAC-programon keresztül kapcsolatban álló nemzetek szállító repülőgépeinek fogadását tették lehetővé. Végül a nagyszabású fejlesztési folyamat utolsó etapja várhatóan 2022-23-ban zárul le egy logisztikai központ létrehozásával. Ez már jóval túlmutat a bázis kerítésein, határain, ugyanis például a 83-as út fejlesztését, vasút-korszerűsítést, a gönyűi kikötővel való összeköttetés megteremtését is magában foglalja. Utóbbi megvalósulásával immár a nyugat-európai országokat érintő vízi szállításra is lehetőség lesz. Fontos mérföldkő a várhatóan jövő év elejétől használatba vehető új létesítmény, az utasforgalmi terminál, aminek köszönhetően a legszigorúbb normáknak, előírásoknak megfelelően tudnak majd a határokon ki- és beléptetni a pápai repülőtéren.

A pápai katonai bázis új tisztjei közül hárman az Esterházy-kastélyban tartott polgármesteri fogadásukon. Mindannyian jó véleménnyel vannak a városról és a repülőtérről

Az ezredes elárulta: úgy tapasztalják, egyre népszerűbbnek számít a katonai pálya, hozzájuk is sokan jelentkeznek. Az elmúlt években folyamatosan nőtt a pápai reptér személyi állománya, ami már megközelíti az ezer főt. Ennek mentén nőttek a bázis képességei, műveletszámai, a légi forgalma. A parancsnok hozzátette, összességében még közel 200-250 új munkatársat várnak változatos munkakörökbe, mint például angolnyelv-tanár, híradó-informatikus, targoncakezelő, gépjárművezető. Főként hivatásos vagy szerződéses katonákat keresnek, de korlátozott számban közalkalmazottakat is fel tudnak venni. A jelentkezők számára az általános követelmények között van a fizikai alkalmasság, a jó kondíció, a tiszteknél az angolnyelv-tudás.

Gangler László úgy látja, még tud hová fejlődni az MH Pápa Bázisrepülőtér, amely a folyamatban és a tervben lévő szervezeti átalakítás, létszámbővítések, képességnövekedések nyomán sokkal nagyobb teljesítményre lesz majd képes. – Sok követelménynek kell megfelelnie egy mai magyar katonának. Ugyanakkor büszkén mondhatom, nemzetközileg is nagyon jó véleménnyel vannak a pápai állomány szakmai tudásáról, motiváltságáról – jegyezte meg a repülőtér-parancsnok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában