kréta kísérleti jelleggel

2017.10.17. 08:00

Egyszerűbb és gyorsabb lehet az adatkezelés az iskolai e-naplóval

Kísérleti jelleggel bevezették a KRÉTA elnevezésű informatikai oktatásszervezési rendszerhez kapcsolódó elektronikus napló (e-napló) használatát a Pápai Tankerületi Központ fenntartásában álló több köznevelési intézményben.

Polgár Tibor, Tóth B. Zsuzsa

enapló

Az érintett iskolák számára az e-napló egyáltalán nem jelentett újdonságot, számos előnye miatt már korábban is használtak hasonló rendszert, és a visszajelzések továbbra is kedvezőek. Mielőtt megvizsgálnánk az elektronikus napló témakörét, először érdemes tisztázni, pontosan mi is az a KRÉTA.

Egyházi Andrea, a Pápai Tankerületi Központ igazgatója kifejtette: a KRÉTA, vagyis a Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer célja, hogy az állami oktatásirányítás valamennyi szintjétől a diákokig és a szülőkig, tehát az oktatás minden résztvevője számára biztosítson egy olyan informatikai rendszert, amiben az oktatással kapcsolatos folyamatok hatékonyan, elektronikusan végezhetők el.

A KRÉTA megkönnyíti és felgyorsítja az egyes munkákat, emellett az egyik fontos funkciója a döntéstámogatás és az adatelemzés, statisztikai kimutatások készítése az oktatási vezetőknek.

Makkosné Judit ellenőrzi gyermeke tanulmányi haladását az e-naplóban Fotó: Györkös József

- A KRÉTA rendszer kötelező elemei a tanügyigazgatási nyilvántartásokkal foglalkoznak, mint például a tankötelezett diákok beíratása vagy a tantárgyfelosztás. A KRÉTA egyik fontos eleme a papíralapú naplók kiváltására szolgáló e-napló. Ezt nem kell kötelező jelleggel használniuk a köznevelési intézményeknek. Azonban az iskolák többsége élt a lehetőséggel és az elektronikus nyilvántartás előnyeit kihasználva már törekszik a hagyományos napló helyettesítésére. Ez egyszerre praktikus, takarékos és hosszú távon fenntartható. Mind az adminisztrációs modulokkal, mind az e-naplóval kapcsolatos működésről a fejlesztők rendszeresen kérnek információkat a felhasználóktól. Az intézményi és a fenntartói jelzések alapján igyekeznek a KRÉTA-t jobbá, hatékonyabbá tenni a minél sokoldalúbb felhasználhatóság érdekében – tájékoztatott Egyházi Andrea.

Venczel Csaba, a pápai Tarczy Lajos Általános Iskola intézményvezetője lapunknak elmondta, a fenntartó kérésére az előző tanév előkészítése céljából, 2016 nyarán használták először a KRÉTA-t és készítették el azzal iskolájuk előzetes tantárgyfelosztását. – Akkor még csak a rendszernek ez a funkciója volt elérhető számunkra. Már elsőre szimpatikus volt, hogy a korábbi évek hasonló rendeltetésű, internetalapú alkalmazásához képest a KRÉTA felülete, menürendszere jóval áttekinthetőbb, a program működése stabilabb, az adatok rögzítése és lekérdezése sokkal egyszerűbb, gyorsabb. Aztán a tanév közben lehetőség nyílt arra, hogy kipróbálhassuk a rendszer elektronikus osztálynapló funkcióját is. Mivel a már előzetesen rögzített adatokat az e-napló átvette, azokra épült, logikusnak tartottam, hogy kipróbáljuk az e-napló használatát. Ehhez egy egyszerű regisztrációt követően már csak a pedagógusok órarendjét kellett felvinni a rendszerbe. Ezt követően először a saját óráimat adminisztráltam, a tanév második félévétől bevontam a kollégáimat is, akik – párhuzamosan a papíralapú naplóval – szintén elkezdték használni. Az e-napló bevezetését megkönnyítette, hogy a felületen elérhető egy ingyenes, online tanfolyami szolgáltatás, mely közérthetően ismerteti meg a felhasználót a prog-ram működésével – mutatott rá Venczel Csaba.

Kiemelte: az előző tanév pozitív tapasztalataira építve a Tarczy iskola nevelőtestülete úgy döntött, a mostani, 2017- 2018-as tanévtől áttér az e-napló kizárólagos használatára és nem vezet papíralapú naplót. Hozzáfűzte, a haladási naplóban rögzíteni lehet például az órák címét, a hiányzásokat, a késéseket, a házi feladatot. Az értékelő napló kezelése is egyszerű, az osztályzatok mellett azonnal látható a tanuló pillanatnyi tantárgyi átlaga is. – Mivel egy tankerületi pályázaton iskolánk 52 új számítógépet és nagysebességű internet-hozzáférést nyert, nem okoz gondot a napló folyamatos vezetése. A szolgáltatást a kollégák a saját eszközeiken is el tudják érni, és akár otthonról ugyancsak tudják használni. A rendszer elektronikus ellenőrző funkcióját az idén próbáljuk ki. Ezt egyelőre csak kollégáink nálunk tanuló gyermekeivel teszteljük. Ennek ismeretében szeretnénk legkésőbb a következő tanév elejétől bevezetni az azt igénylő szülők körében az e-ellenőrzőt. Természetesen papíralapú ellenőrző is lesz mindazoknak, akiknek nincs internet-hozzáférési lehetőségük – hangsúlyozta a Tarczy iskola vezetője.

Venczel Csaba elmondta, a pápai Tarczy iskola nevelőtestülete úgy döntött, a mostani tanévtől áttér az e-napló kizárólagos használatára és nem vezet papíralapú naplót Fotó: Polgár Tibor

Az Ajkai Bródy Imre Gimnáziumban hosszú évek óta használnak elektronikus naplót. A 2017-2018-as tanévtől már a KRÉTA rendszert használja az intézmény – tudtuk meg Mihályfi László intézményvezetőtől.

- Annak idején meg kellett szokni az e-naplót, de ez nem okozott problémát. Most újra ismerkedünk egy másik változattal, amely azonban a korábbihoz képest sokkal inkább felhasználóbarát program. Persze az ellenőrző könyvet is használjuk még. Ám tapasztalataink szerint a szülők nagy része használja az e-naplót. A tabletre, mobiltelefonra is letölthető applikációk révén az elektronikus napló bejegyzéseit rögtön látja a szülő, aki így ugyancsak üzenhet a pedagógusnak. A diákok pedig hiányzáskor könnyebben lépést tarthatnak a tananyaggal, valamint az érdemjegyek és más bejegyzések is rögtön láthatóak. A KRÉTA a korábbinál szélesebb körű információs rendszer. Vannak még zökkenők, de könnyebb az adatokkal való feltöltése, és ma életközelibb az iskolai naplónak ez az új, elektronikus formája, mint a régi – fogalmazott az intézményvezető.

Varga Tibornétól, a tapolcai Batsányi János Gimnázium vezetőjétől megtudtuk, intézményükben szintén régóta használják az elektronikus naplót. – Amikor öt éve elindítottuk, felmenő rendszerben vezettük be. A 2016-2017-es volt az első tanév, amikor már minden évfolyamon használtuk. A kollégák számára így nem egyszerre jelentett terhet az e-napló elindítása, ami több területen is megkönnyíti a munkát, például az adatgyűjtésnél, statisztika készítésénél. A szülők és a diákok is látják a digitális napló tartalmát, a bejegyzés pillanatában a változásokat, akár óracsere vagy helyettesítés esetén, illetve, ha jegyet kap a diák. Az információk jelentős része hozzáférhető – mutatott rá az intézményvezető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában