műanyag-feldolgozás

2017.10.24. 19:59

Oktatási segédletet kaptak az iparis diákok

Műanyag-feldolgozó technikus képzés, nappali rendszerben egyedül a veszprémi Ipari iskola szakgimnáziumában folyik az országban. Tankönyvek nincsenek, órai jegyzetekből készültek a diákok eddig, ezért fontos, hogy elkészültek az oktatási segédletek.

Molnár Sándor

A Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Szakgimnáziuma és a Nass Magnet Hungária Kft. közös sajtótájékoztatón számolt be a két fél együttműködéséről, amelyet négy évvel ezelőtt kezdtek el.

– A műanyag feldolgozó képzést úgy tudjuk hatékonyan megoldani, ha azok a cégek, amelyek igénylik a szakembereket, a képzésbe is bekapcsolódnak. Így egy élő kapcsolat van a képző intézmény és a vállalatok között, amelyek majd foglalkoztatják a végzős szakembereket – mondta el Irányi László a VSZC Ipari Szakgimnáziumának igazgatója.

Mustó Gyula a Nass Magnet Hungária Kft. műszaki igazgatója úgy fogalmazott, hogy nekik kellenek a jó szakemberek. A jövő azt mutatja, hogy egyre jobb szakemberekre van szükség, egyre profibbaknak kell lenniük, mert a technológia is egyre inkább a csúcstechnológiához közelít. Ez innovatív műanyag feldolgozást jelent, amihez olyan képzett munkatársak kellenek, akik tudják, hogy mit, miért csinálnak.

Fotó: a szerző

Az oktatási segédleteket Fülöp István a Nass Magnet részlegvezetője írta, a cég pedig vállalta a nyomdai költségeket a jó színvonalú képzés érdekében. Fülöp István, aki szaktanárként is tevékenykedik az iskolában, elmondta, hogy három fő célja volt. Egyrészt szeretett volna középiskolás szintű jegyzetet készíteni, amit a 15-16 évesek megértenek. Másrészt a mindennapi életből vett érdekes példákkal megpróbálta a gyerekek érdeklődését felkelteni. Harmadrészt olyan segédleteket készített, amelyekhez később, az iskola befejezése után is vissza tudnak majd nyúlni. Így született meg a Műanyag feldolgozás alapjai, és a Hőre keményedő műanyagok tantárgyakhoz az oktatási segédlet, amelyből a 9. osztályos diákok jelképesen átvehettek egy példányt a sajtótájékoztatón.

Az igazgató örömmel számolt be arról is, hogy a tavaly technikusi vizsgát szerzett tanulójuk Szigetvári Barnabás, a nemzeti csapat tagjaként részt vett a Vegyész Diákolimpián és ott ezüstérmet szerzett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában