Ismét egy veszprémi siker a Magyarország, szeretlek! című vetélkedősorozatban

2017.11.12. 21:50

Döntős lehet a megyei csapat

Új felállásban jelentkezett ősszel a Duna Tv vetélkedősorozata, a Magyarország, szeretlek! – megyék vetélkednek, várva a szerencsét, ami néha az utolsó pillanatban fordít a játék eredményén.

Miután Veszprém megye az első fordulóban legyőzte Nógrád csapatát, ezúttal már a középdöntőben várta Jász- Nagykun-Szolnok megyét.

Veszprémből reggel hétkor indult a különbusz az előzetesen jelentkezőkkel. Természetesen nem okozott kellemes meglepetést a fővárosi közlekedés, így tíz után érkeztünk meg a Duna Tv székháza elé. Fotózkodás az embléma előtt, még láttuk elsietni Freddie-t (Fehérvári Alfréd Gábort), már végzett is az aznapi penzummal, megérkezik Levi (Harsányi Levente), aki hatalmas, háromkerekű motorral áll le a ház előtt, és befut Szente Vajk is, a műsorvezető. Zöld pólót húzunk, beülünk a nézőtérre, és ki-ki rögzíti magában, milyen kicsi is a stúdió, a zenekari kuckóval együtt, ahol ezúttal Nika (Veres Mónika) énekel. Összegezve: az élmény teljesen más, mint otthon, a televízió előtt.

Az elődöntő legelső adásában Nógrád ellen vívta ki a győzelmet a Trokán Nóra színművész, Tóth Loon színművész (Veszprémi Petőfi Színház) és Figula János balatonfüredi zenész, borász alkotta hármas. A középdöntőben Kéri Kitty színésznő, balatonfüredi színigazgató, Vastag Tamás énekes és Litkey Farkas kétszeres világbajnok vitorlázó, a Balaton-kerülő verseny 13-szoros győztese küzd majd a háttér támogatásával Veszprém megye sikeréért.

Elindul a felvétel, kockadobás dönti el, hogy a zöldek csapatvezetője Rátonyi Kriszta, a pirosaké Levi lesz. A napocskás kérdésekre adott jó válaszokkal máris vezetünk, és a tempó töretlenre sikerül. Az első félidő után Veszprém csapatának már húsz pont az előnye a Radó Denise színésznő-rendezővel (Szolnoki Szigligeti Színház), Rivasz-Tóth Norbert Európa-bajnok gerelyhajítóval és Fundák-Kaszai Lili Felszállott a páva-győztes táncossal felálló Jász-Nagykun-Szolnok megyei csapattal szemben. Az ellenfél játékosai például nem tudták kirakni a puzzle-t, ami a veszprémi várkaput, pontosabban Hősök kapuját ábrázolta, viszont a mieink maximális pontszámot értek el a Szolnoki Szigligeti Színház megjelenítésével, ami nem csoda, hiszen Kéri Kitty ott is évekig játszott.

Míg az elődöntőben a megyéjükre jellemző különlegességekkel ajándékozták meg egymást a csapatok, a középdöntőben a meglepetés más jellegű. A piros trikós tömegből a jász és kun kapitányok léptek elő, számoltak be máig élő hagyományaikról, Veszprémből, a III. Pannon UniFest – összművészeti ifjúsági kulturális fesztiválon arany minősítést és különdíjat szerzett P. O. Funk Unit zenekar képviseletében Kusnyér Anna Cserháti Zsuzsa-dalt énekelt.

A vetélkedő fordulóinak talán legnehezebbike a „Szóbeszéd”, amelyben néha a végén rá sem lehet ismerni az ere- detileg felolvasott történetre, mert a szereplők által egymásnak elmesélve teljesen megváltozik. Ezúttal nem így volt, menet közben sikerült a veszprémieknek hatékonyabb technikát kitalálni, majd jött a „Ki nevet a végén?”, a tippelés

a legelképesztőbb témákban. Nemcsak hogy sikerült, Litkey Farkas 50 pontot forgatott, amit az ellenfél már nem tudott behozni, így Veszprém megye 117:49 arányban nyerte a középdöntőt. Az adást tegnap este láthatták a nézők.

A remek pontszám alapján Veszprém esélyessé vált arra, hogy döntőt vívjon, tekintve, hogy az utolsó fordulóban már a középdöntőben két legnagyobb pontszámot elért megye mérkőzik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában