hungarikum mozgalom

2017.11.05. 10:22

Értékeiket ünnepelték Pulán

Minden közösségnek, minden településnek vannak értékei, még akkor is, ha a település parányi – mondta Horváth Zsolt.

Molnár Sándor

Domonkos Gabriella porcelánfestő, a legrégebbi herendi mintát, a Viktória mintát ismertette meg a pulaiakkal a hungarikumok bemutatkozása során Fotó: a szerző

„Értékek és fiatalok” címmel helyi értékek, hagyományok és hungarikumok ünnepét rendezték a településen. A programok a falumúzeumban kezdődtek, ahol a 200 lelkes falu összegyűjtött és kiállított értékeit, emlékeit tárták az érdeklődők elé. Ezt követően a faluházban folytatódott a program a Pula értékei képekben című fotókiállítással, és levetítették Holczer Balázs frissen elkészült kisfilmjét Pula, a „fészekalja” falu címmel.

Domonkos Gabriella porcelánfestő a legrégebbi herendi mintát, a Viktória-mintát ismertette meg a pulaiakkal a hungarikumok bemutatkozása során Fotó: a szerző

A Hungarikum Bizottság értéktárakért felelős koordinátora, Horváth Zsolt köszöntőjében elmondta, hogy egy sikeres pályázat eredményeként jöhetett létre ez a program. A Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság már négy éve ír ki pályázatokat olyan közösségek számára, akik szerepet vállalnak a hungarikum mozgalomban és az értéktárak kialakításában, és Pula ilyen település.

A kis falu értékei mellett, a hungarikumok közül bemutatkozott a Herendi porcelán, a Balaton-felvidéki és Bakony – vidéki hímző kultúra, valamint a Badacsonyi Kéknyelű.

Szuper Miklósné Bohus Judit, akinek a megye több településén is vannak hímző körei, Papp Gábort idézte a hímző kultúráról tartott ismertetője végén: „ Az a hagyomány, melyet őseinktől örököltünk, és mi joggal birtokolunk, az egész emberiség számára kincs. A vele való bánás az szolgálat.” – Mi ezt a szolgálatot végezzük, hosszú éveken át a településekért, Veszprém megyéért és a hazáért, örökséget hagyva magunk után – fogalmazott a népi iparművész.

Szenger István polgármester a Veszprémi Ifjúsági Néptáncegyüttest felkonferálva elmondta, hogy az értékek közé a tánc is beletartozik, amit hazánk nagyon büszkén felvállalhat.

A Hajdu Péter „Sáti”vezette néptáncosok műsora után, a helyiek által készített hagyományos süteményeket és badacsonyi borokat kóstolhattak a résztvevők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában