évforduló

2017.11.02. 12:02

Oklevelet vehetett át több klubtag

Műsorral és visszaemlékezésekkel ünnepelte harmincéves fennállását a Dózsa Nyugdíjas Klub a napokban.

Marton Attila

A klubot 1987-ben Harmath Lászlóné alapította, a csoport vezetését később Hock Jánosné vette át. Balogh Teréz, a klubot közel tíz éve vezető elnök elmondta, jelenleg harmincnégy taggal működnek, és kéthetente tartják foglalkozásaikat. Az összejövetelekre évente tíz előadót hívnak, és öt kirándulást szerveznek. Műsorral ünneplik az év jeles napjait és a farsangot, valamint a tagok névnapját és kerek születésnapjait. Tavasszal versünnepet tartanak, amelyen a Dózsa iskola diákjai és a klubtagok is költeményeket mondanak, a szavalatokat a Váci Mihály Irodalmi Színpad tagjai értékelik. Rendszeresen tartanak kézműves-foglalkozásokat is, az elkészült munkákból kiállítás is nyílt.

Porga Gyula emléklapot adott át Balogh Teréz klubvezetőnek, aki csaknem tíz éve vezeti a közösséget Fotó: Penovác Károly 

Porga Gyula polgármester köszöntőjében kiemelte, a városrész életében fontos szerepet tölt be a klub. A harmincéves jubileum alkalmából Porga Gyula emléklapot adott át Balogh Teréz klubvezetőnek, valamint oklevelet vehetett át a klubban végzett munkájáért Németh Jánosné, Hock Jánosné, Mészáros Károly és Róhrer Lászlóné.Az ünnepségen műsort adtak a Dózsa György Általános Iskola diákjai, a tanulókat Fertig Erzsébet készítette fel. A klub tagjaiból alakult kórus énekeket adott elő, valamint többen verset mondtak. A rendezvényen közreműködött Szente Árpád Csaba, a Pannon Várszínház művésze és Baranyi Emma.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában